2010. január 31. vasárnap
Az előzetes jelentkezések alapján a KTH
munkatársai a vizsgaidőszakot követő hétvégén ellenőrzik az
előzetes követelmények teljesülését, és a nem jogos tantárgyfelvételeket törlik.
A tanszékek a regisztrációs hét első napján,
február 1-én 10 és 16 óra között döntenek a végleges
kurzus-kínálatról. A nem induló kurzusokról a hallgatókat törölniük
kell, egyidejű értesítésük mellett. Ekkorra már nem lehet tanórák
megtartásával meghirdetett kurzus időpont nélkül. Ezt követően már
csak a hallgatók számára kedvező változtatásokat hozhatnak.
A végleges tantárgy- és
kurzusfelvételi időszak február 1-én (hétfőn)
1600 -tól február 7-én (vasárnap)
2359 ig tart.
A jogszabályok szerint valamennyi
hallgató a félév elején köteles aktív,
vagy passzív félévre bejelentkezni.
A bejelentkezési időszak
valamennyi, a KTH által kezelt képzésen 2010.
február 1. 1600 -tól február 7.
2359 -ig tart.
A Tanulmányi Ügyrend 3. füzet
Oktatásszervezés (9/2008.
(XII.15.) sz. Rektori utasítás) 20. bekezdése,
a 17 / 2007. (12.12.) Rektori Utasítás
a hallgatók által fizetendő egyéb díjakról
(www.dik.bme.hu) 2.§ (6) bekezdése,
valamint a TJSz (www.dik.bme.hu) 31.§ (2) bekezdése
szerint a lejárt határidejű díj-tartozás esetén a hallgató -- egyéb
következményeken túl -- nem jelentkezhet kurzusra, nem vehet fel
tantárgyat, és nem iratkozhat be a képzésen aktív félévre. Kérjük,
hogy ellenőrizzék a tartozásaikat a Neptunban. A
tartozások (az "aktív tételek") ellenőrizhetők a
Pénzügyek/Befizetések vagy Visszafizetések alatt a
szűréseket minden félévre és aktív státuszra állítva a listázás
gomb megnyomásával.
A Tanulmányi Ügyrend 3. füzet
Oktatásszervezés (9/2008.
(XII.15.) sz. Rektori utasítás) 34. bekezdése
értelmében a bejelentkezési időszakot követően a
passzív félévre bejelentkezett hallgató
féléve nem aktiválható. Kérjük ezért, ha a lejárt határidejű
tartozásuk miatt csak passzív félévre tudnak beiratkozni, és
vitatják a tartozás jogosságát, ezt csak a fellebbezési időszakon
belül, de legkésőbb a bejelentkezési időszak vége előtt jelezzék az
e célra szolgáló
007 Felszólalás fizetési kötelezettség kirovása
ellen nevű Neptun kérvényben. Vitatott esetben lehetőség van
fizetési határidő halasztásra, ami lehetővé teszi az aktív félévre
történő bejelentkezést.
Passzív félévre bejelentkezés esetén a már
felvett tantárgyakat törölni kell, passzív féléven nem maradhat
felvett tantárgy.
Tantárgy felvételi problémákat a 017
Kivizsgálási kérelem nem engedélyezett tantárgy-felvétel miatt
nevű Neptun kérvényben kell jelezni.
A félév végén a
hallgatói jogviszonyt érintő ellenőrzésekre kerül
sor, ezekről a "kapcsolódó dokumentumoknál"
olvasható tájékoztató.