2 kiemelt hírünk érkezett, kérjük, olvassa el figyelmesen. [ bezárás ]

Diákigazolvány érvényesítés, jogviszony igazolás

2019. február 1. péntek

A 2018/19 tavaszi félévre

  • február 5-től lehetséges:
    • hallgatói jogviszony igazolás átvétele sorszám nélkül az aulában lévő munkahelyen
    • akik korábban passzív féléven voltak, diákigazolvány érvényesítés, sorszámmal
  • február 11-től lehetséges diákigazolvány érvényesítés, sorszámmal

KTH hallgatói hírlevél 2018/19/2 félévkezdésről

2019. január 24. csütörtök

Kedves Hallgató!

 

Bár csak a napokban ért véget a vizsgaidőszak, 2019. január 30-án (szerdán!) már kezdődik a tavaszi félév regisztrációs időszaka, február 4-én pedig az oktatás.

Arról, hogy a félév kezdete előtt, a félév első napjaiban, valamint heteiben milyen időszakokra, határidőkre kell figyelemmel lennie és milyen adminisztrációs feladatok várnak Önre, hírlevelünkben adunk tájékoztatást.



1. 2018/19/2 félévi időszakok, határidők

2. 2018/19/1 félévi Neptun bejegyzések ellenőrzése

3. Félévre bejelentkezéssel, félévi státusszal kapcsolatos tudnivalók

3.1. Időszaka, Neptun felülete, feltételei

3.2. Amennyiben nem jelentkezik be

3.3. A 2018/19/2 félév hivatalból kerül passziválásra a KTH által

3.4. A 2018/19/2 félév utólagos aktiválása kérhető

3.5. Az aktív félévre tett bejelentkezés visszavonható

4. Tantárgyfelvétellel kapcsolatos tudnivalók

4.1. A tantárgyfelvétellel kapcsolatos általános tudnivalók:

4.2. Előzetes és kedvezményes tantárgyfelvétel

4.2.1. Az előzetes tantárgy- és kurzusfelvétel időszaka minden hallgató számára

4.2.2. A kedvezményes tantárgyfelvétel két időszaka

4.2.3. Végleges tantárgy- és kurzusfelvétel

4.2.4. Utólagos tantárgy- és kurzusfelvétel

4.2.5. Amennyiben többszöri vizsgázást, ill. tantárgyfelvételt követően sem teljesíti a tantárgyat

5. Költségtérítéses/önköltséges képzésben részt vevő hallgatóknak szóló információk

5.1. Költségtérítés/önköltség 1. részlet (alapdíj) kiírása, befizetése, esetleges kedvezmények

5.1.1. Az 1. részlet kiírása és fizetési határideje

5.1.2. Az 1. részlet és a felvett kreditek alapján fizetendő önköltség összege

5.1.3. Az 1. részlet fizetési határidejének módosítása, részletfizetés lehetősége

5.2. Költségtérítés/önköltség 2. részlet (felvett kreditek alapján fizetendő költségtérítés/önköltség) kiírása, befizetése, esetleges kedvezmények

5.2.1. A 2. részlet kiírása és fizetési határideje

5.2.2. A 2. részlet csökkentésének kérelmezése, fizetési határidejének módosítása, részletfizetés lehetősége

5.3. Képzési szerződés aláírása és leadása a KTH-ban

6. Kedvezményes tanulmányi rend kérelmezésével kapcsolatos tudnivalók

7. Hallgatói jogviszony igazolás átvétele, diákigazolvány érvényesítése

8. 2018/19/2 félévben potenciálisan végző hallgatóknak szóló információk


1.       2018/19/2 félévi időszakok, határidők:


Mivel a félévkezdést meghatározó teendőkhöz kapcsolódó időszakok gyors egymásutánban követik egymást, először ezeket, és a félév további részében követendő időszakokat foglaljuk össze az alábbi táblázatban:

 

időszak, esemény, feladat neve

időtartam, határidő

bejelentkezési időszak

2019.01.23. 06:00 – 2019.02.03. 23:59

2018/19/1 félévi eredmények tanszékek általi beírásának határideje

2019.01.24. 23:59

2018/19/1 félév átlagolása a KTH által

2019.01.25. délelőtt

kedvezményes tantárgyfelvétel tanulmányi eredmény alapján az ÉÖK, ÉPK és KJK Karokon

2019.01.25. 12:00 – 15:50

kedvezményes tantárgyfelvétel OMHV kérdőív kitöltés alapján

2019.01.25. 16:00 – 17:50

előzetes tantárgy- és kurzusfelvételi időszak (minden hallgatónak minden tantárgyra)

2019.01.25. 18:00 – 2019.01.29. 12:00

költségtérítés/önköltség 1. részlet kiírása

2019.01.23.

regisztrációs időszak

2019.01.30. – 2019.02.01.

végleges tantárgy- és kurzusfelvételi időszak

2019.01.30. 18:00 – 2019.02.03. 23:59

az első tanítási nap

2019.02.04.

költségtérítés/önköltség 1. részlet fizetési határideje

2019.02.04. (azoknak, akik már az előző félévben is Diákhitel 2-ből fizették az önköltséget, 2019.04.15.)

szorgalmi időszak

2019.02.04. – 2019.05.17.

a bejelentkezés esetleges visszavonásának határideje

2019.03.14.

tavaszi szünet J

2019.03.18. – 2019.03.22.

felvett kreditek alapján fizetendő költségtérítés/önköltség kiírása

legkésőbb 2019.03.20-ig

felvett kreditek alapján fizetendő költségtérítés/önköltség fizetési határideje

várhatóan 2019.04.15.

szigorlatok felvételének, leadásának határideje

2019.05.05. 23:59

vizsgajelentkezési időszak

2019.05.14. 18:00 – 2019.06.24. 23:59

pótlási időszak

2019.05.20. – 2019.05.24.

vizsgaidőszak

2019.05.27. – 2019.06.24.

 
[vissza]

2.       2018/19/1 félévi Neptun bejegyzések ellenőrzése:


A Tanszékek 2019. január 24-én éjfélig jegyezhetik be az eredményeket a Neptunba. A bejegyzéseket a Neptun hallgatói web Tanulmányok/Leckekönyv felületén ellenőrizheti.
Amennyiben eltérést talál, január 24-ig közvetlenül a Tanszéken (oktatónál vagy a tanszéki adminisztrátornál) jelezheti, január 24-ét követően a 006 Jegyeltérés bejelentése Neptun kérvényen. A kérvény folyamatosan elérhető.

Amennyiben valamelyik tantárgyból megajánlott jegyet kapott és az még nem került bejegyzésre, szíveskedjék az oktatóval egyeztetni, hogyan kerül beírásra az elfogadott jegy (Önnek kell(ett volna) feljelentkeznie egy adott vizsgaalkalomra vagy a Tanszék jelentkezteti fel (határidőn túli jelentkeztetéssel).

[vissza]


3.       Félévre bejelentkezéssel, félévi státusszal kapcsolatos tudnivalók:

3.1. Időszaka, Neptun felülete, feltételei:

  • időszaka: 2019. január 23. 06:00 – 2019. február 3. 23:59

    A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar alapképzésein a bejelentkezési időszak már január 16-án megnyílt, mivel a Kar a 400+ ösztöndíjhoz két nyelvi tantárgy esetében egyedi tárgyjelentkezési időszakot biztosított.  Mivel a tantárgyfelvétel csak a bejelentkezést követően lehetséges, ezért szükséges volt az időszak korábbi megnyitása. De erről csak az ősszel pályázatot benyújtott hallgatók lettek értesítve.
  • a Neptun hallgatói web Ügyintézés/Beiratkozás/Bejelentkezés felületén az adott félév kiválasztását követően a + (Lehetőségek) opción belül a Bejelentkezést kiválasztva, majd a Nyilatkozat - félév státuszáról feliratú ablakban az aktív vagy passzív lehetőség megjelölése után a Nyilatkozom gombra kattintva. A Neptun rendszerüzenetet küld a bejelentkezés sikerességéről.
  • Minden képzésen, ahol jogviszonnyal rendelkezik, el kell végezni a bejelentkezést. A képzések között vál(asz)tani a Neptun ablak bal felső sarkában található Képzés menüpontra kattintva megjelenő Képzésválasztás ablakban tud.
  • Aktív félévre lejárt határidejű tartozás nélkül jelentkezhet be.
  • Passzív félévre egybefüggően két félévben jelentkezhet be. Amennyiben egybefüggő két passzív félévet követően ismét passzív félévi státuszról szeretne nyilatkozni a Neptunban, a rendszer nem teszi lehetővé a bejelentkezést, és a következő hibaüzenetet jelzi vissza: „A bejelentkezés feltétele nem teljesült! A hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetésének ideje nem lehet hosszabb, mint két félév. …”

    A hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetésének két félévnél hosszabb időtartamát a hallgató kérelmére, különösen indokolt esetben a Kari Tanulmányi Bizottság engedélyezheti.

Kapcsolódó Neptun kérvény:

Kérvény megnevezése

érvényesség kezdete

érvényesség vége

díjköteles (ha igen, különeljárási díj összege Ft-ban)

036B Kérelem a passzív félévek megengedett számának emelésére

2019.01.25. 06:00

2019.02.03. 23:59

nem

  • A BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzata alapján a passzív félévek összesített száma korlátozott az alábbiak szerint: alapképzésen 4, mesterképzésen 4, osztatlan képzésen 6 passzív féléve lehet összesen. Felhívjuk figyelmét, hogy a BME megszünteti a hallgatói jogviszonyát, ha a passzív féléveinek összesített száma elérte a szabályzat szerint engedélyezettet és a 2018/19/2 féléve ismét passzív félévnek minősülne, valamint nem rendelkezik engedéllyel a passzív félévek számának emelésére.

[vissza]

3.2. Amennyiben nem jelentkezik be, …

  • az első oktatási héten a KTH jelentkezteti be passzív félévre, ugyanis a BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (BME TVSZ) alapján ebben az esetben a félévet passzív félévként kell nyilvántartani.
  • Ha a félévre bejelentkezést egymást követően harmadik alkalommal mulasztja el, vagyis nem jelenti be sem tanulmányai folytatását, sem annak szüneteltetését, hallgatói jogviszonya a regisztrációs időszak utolsó napjával megszüntetésre kerül.
  • Hallgatói jogviszonya a bejelentkezési kötelezettségének elmulasztása miatt abban az esetben is megszüntetésre kerül, ha a hallgatói jogviszony szüneteltetésének két féléves időtartamát követően sem regisztrálja magát.

[vissza]

3.3. A 2018/19/2 félév hivatalból kerül passziválásra a KTH által, …

  • ha bejelentkezett aktív félévre és a tantárgya(ka)t is felvette, de a bejelentkezést követően lejárt határidejű fizetési kötelezettségét 2019. január 31-én 23:59-ig nem egyenlíti ki, ill. január 31-ig nem nyújt be a fizetés halasztására vonatkozó kérelmet, amit a Kari Tanulmányi Bizottság elfogad(ott).

    Felhívjuk a figyelmét, hogy halasztás csak az önköltség/költségtérítés típusú kiírásra kérhető, a BME TJSZ 30. § (3) bekezdése alapján a különeljárási (pl. tantárgyak ismételt felvételéért, vizsgáról távolmaradásért, második pótlásért vagy késedelmes feladatleadásért kiírt fizetési kötelezettségek) és a szolgáltatási díjak megfizetésére nem adható halasztás.
    Annak érdekében, hogy a tartozás miatti passziválást elkerülje, a KTH a bejelentkezési időszak előtt és az időszakban is többször automatikus rendszerüzenetben értesíti a lejárt/lejáró fizetési határidejű tartozásról és a tartozás nem rendezése esetén státuszának passzívra módosításáról.
    A tartozás ellenőrzésére a Neptun hallgatói web Pénzügyek/Befizetés felületén van lehetőség a Félévek mezőben a Minden félév, a Státusz mezőben az Aktív opciót választva, majd a Listázás gombra kattintva.
  • ha az önköltséges finanszírozású képzésre átsorolt hallgató a regisztrációs időszak végéig nem írja alá a képzési szerződést és nem adja le azt a KTH-ban, továbbá ezáltal nem nyilatkozik tanulmányai önköltséges formában történő folytatásáról. A képzési szerződések (2 példányban) 2019. február 4-én (hétfőn) ügyfélfogadási idő végéig (15:30-ig) adhatók le a KTH-ban.

[vissza]

3.4. A 2018/19/2 félév utólagos aktiválása kérhető, …

  • amennyiben a regisztrációs hetet követően bármilyen okból passzív a státusza, és eleget tesz az aktív félévre bejelentkezés minden feltételének.


Kapcsolódó Neptun kérvények:

Kérvény megnevezése

érvényesség kezdete

érvényesség vége

díjköteles (ha igen, különeljárási díj összege Ft-ban)

102/1 Kérvény félév utólagos aktíválására

2019.02.04. 06:00

2019.02.17. 23:59

igen (5500 Ft)

102/2 Kérvény félév utólagos aktiválására DIÁKHITEL szerződés alapján

2019.02.04. 06:00

2019.02.17. 23:59

igen (5500 Ft)

 

A kérvényt csak akkor tudja leadni, ha a szükséges fedezet rendelkezésre áll a gyűjtőszámláján. A fizetendő különeljárási díj a kérvény leadásakor automatikusan kiírásra kerül és a kérvény leadásával egyidőben kell megfizetni.

[vissza]

3.5. Az aktív félévre tett bejelentkezés visszavonható,

  • 2019. március 14-ig külön indokolás nélkül.

Kapcsolódó Neptun kérvény:

Kérvény megnevezése

érvényesség kezdete

érvényesség vége

díjköteles (ha igen, különeljárási díj összege Ft-ban)

031/A Bejelentkezés visszavonása

2019.02.04. 06:00

2019.03.14. 23:59

nem

 

  • 2019. március 15-től 2019. június 24-ig csak rendkívüli, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 45. § (2) bekezdésében foglalt esetekben (szülés, baleset, betegség, vagy más, önhibán kívüli váratlan ok).

Kapcsolódó Neptun kérvény:

Kérvény megnevezése

érvényesség kezdete

érvényesség vége

díjköteles (ha igen, különeljárási díj összege Ft-ban)

031 Utólagos passzív félév kérése

2019.03.15. 06:00

2019.06.24. 23:59

nem

 

A váratlan ok igazolására szolgáló dokumentumot csatolni szükséges a kérelemhez. A kérelemben döntést hozó Kari Tanulmányi Bizottság döntésében rendelkezik a hallgató által esetlegesen befizetett költségtérítés, illetve önköltség, valamint a hallgató részére kifizetett ösztöndíjak és egyéb juttatások visszafizetésének mértékéről és módjáról is.


4.       Tantárgyfelvétellel kapcsolatos tudnivalók:

4.1. A tantárgyfelvétellel kapcsolatos általános tudnivalók:

  • A tantárgyfelvételhez a Neptun hallgatói web Tárgyak/Tárgyfelvétel felületén a Csak a meghirdetett tárgyak jelölőnégyzet bepipálását követően a féléveknél a 2018/19/2 félévet kiválasztva, a tárgytípusnál a mintatanterv tárgyait bejelölve, majd a mintatantervek közül a megfelelőt kiválasztva listázhatók a meghirdetett tantárgyak. A + (Lehetőségek) közül a Tárgy adatok opciót kiválasztva megjelennek a meghirdetett kurzusok. A felvenni kívánt kurzusok kiválasztása után a Mentés gombra kattintva felvételre kerül a tantárgy a megjelölt kurzusokkal.

    A tantárgyleadáshoz a Tárgyak/Felvett tárgyak felületen a 2018/19/2 félévre felvett tantárgyak listázását követően a leadni kívánt tantárgynál a + (Lehetőségek) opción belül a Tárgyleadást választjuk.
  • A tantárgyfelvételhez előzetesen be kell jelentkezni aktív félévre, nem lehet lejárt határidejű tartozása és a tantárgy felvételi követelményét, esetlegesen a kurzushoz beállított követelményt is teljesíteni szükséges. A kurzushoz beállított jelentkezési követelményt az alábbiak szerint nézheti meg: a Tárgyak/Tárgyfelvétel felületen kiválasztott tantárgy sorára állva a + (Lehetőségek) közül a Tárgy adatok opciót kiválasztva megjeleníthetők a meghirdetett kurzusok, majd adott kurzusra kattintva a Kurzus adatok ablak Alapadatok fülén az Előkövetelmény mezőben látszik a jelentkezési követelmény (pl. a tantárgyat oktató Tanszék ebben a mezőben állítja be feltételként, hogy adott kurzust csak adott specializáció hallgatói vehetnek fel). 
  • A kurzusok Megjegyzés mezőjét is javasolt ellenőrizni, mivel a tanszékek a kurzus Megjegyzés mezőjében is közölhetnek a tantárgyfelvételt érintő információkat (pl. adott gyakorlati kurzust milyen kurzuskódú laborkurzussal együttesen kell felvenni, a létszám nem emelhető a terem kapacitása miatt, stb.).
  • Vizsgakurzusra jelentkezés előtt szíveskedjék ellenőrizni az aláírás érvényességét. Vizsgajeggyel záruló tantárgy aláírása általában a megszerzés félévében és az azt követő hat félévben érvényes, de a tantárgykövetelmény rendelkezhet ettől eltérően. Ha a tantárgykövetelmény nem tartalmaz eltérő rendelkezést, akkor a 2018/19/2 félévben a 2015/16/2 félévben, vagy azután megszerzett aláírások lesznek érvényesek.
  • Amennyiben a hallgató több szakon (képzésen) is folytat tanulmányokat, az adott szak mintatantervéhez tartozó kurzusokat a másik szak (képzés) irányából kizárólag az anyakar és a másik érintett kar Kari Tanulmányi Bizottságának együttes engedélye alapján veheti fel. Az ilyen irányú kérelem a 999 A felsorolt kérvényfajtákba nem foglalható kérések Neptun kérvényen nyújtható be.
  • Sikertelen tantárgyfelvétel esetén
    • a tantárgyat oktató Tanszéktől szíveskedjék segítséget kérni, ha kurzuslétszám bővítése szükséges.
    • problémáját Neptun kérvényen jelezheti, ha a tantárgy végleges követelményének teljesítése ellenére a rendszer nem teszi lehetővé a tantárgyfelvételt.


Kapcsolódó Neptun kérvény:

Kérvény megnevezése

érvényesség kezdete

érvényesség vége

díjköteles (ha igen, különeljárási díj összege Ft-ban)

017 Kivizsgálási kérelem sikertelen tantárgy-felvétel miatt

2019.01.25. 12:00

2019.02.03. 23:59

nem

    • a neptun@bme.hu címre küldött levélben tudja jelezni, ha a Neptun működési hibája okozza a tantárgyfelvétel sikertelenségét. Ebben az esetben szíveskedjék leveléhez pl. a hibaüzenetet tartalmazó képernyőképet is csatolni.
  • A 2012. szeptember 1-jétől hallgatói jogviszonyt létesített hallgatóknak a korábbi félévekben felvett, de nem teljesített tantárgyak ismételt felvétele esetén 4500 Ft különeljárási díjat kell fizetniük kurzusonként. A különeljárási díj 2019. március 15-ig kerül kiírásra 15 napos fizetési határidővel. Nem díjkötelesek azok a kurzusok, amelyek nem igényelnek oktatási erőforrást, így a szakmai gyakorlat, a szigorlat, és TVSZ 34. § (8) bekezdés c) pont szerinti vizsgakurzus (a laboratóriumi gyakorlat típusú kurzussal rendelkező, félévközi érdemjeggyel záruló tantárgy vizsgakurzusa).
  • A 2012. szeptember 1-je előtt jogviszonyt létesített hallgatók a tantárgy 2018/19/1 félévi nem teljesítéséért fizetnek különeljárási díjat, aminek mértéke szintén 4500 Ft kurzusonként. A tétel kiírása az ismételt felvételért fizetendő különeljárási díjjal azonosan történik.
  • A korábban legalább elégséges (2) eredménnyel teljesített tantárgy javító célú ismételt felvétele is kérelembeadáshoz, valamint különeljárási díj megfizetéséhez kötött.


Kapcsolódó Neptun kérvény:

Kérvény megnevezése

érvényesség kezdete

érvényesség vége

díjköteles (ha igen, különeljárási díj összege Ft-ban)

008 Kérelem ismételt tárgyfelvételre/javító célú újrateljesítésre korábban már teljesített tárgyból

2019.01.14. 08:00

2019.02.03. 23:59

igen (4500 Ft)


A kérvényt csak akkor tudja leadni, ha a szükséges fedezet rendelkezésre áll a gyűjtőszámláján.
A fizetendő különeljárási díj a kérvény leadásakor automatikusan kiírásra kerül és a kérvény leadásával egyidőben kell megfizetni.

A kérvényt a Kari Tanulmányi Bizottság bírálja el. A kérvény elfogadása esetén a 2018/19/2 félévre tényleges tantárgyfelvétel nem történik, a KTH az engedélyről határozatot állít ki, amit a hallgatónak a tantárgyat oktató Tanszéken le kell adnia. A félév végén a Tanszék az eredményt a határozaton rögzíti és megküldi a KTH-nak. Javítás esetén az eredmény a tantárgy eredeti teljesítésének félévére kerül bejegyzésre. A javító célú ismételt tantárgyfelvétel során az érintett tantárgyból korábban megszerzett kredit nem vehető el, továbbá a korábbi és az új eredmény közül a hallgató számára kedvezőbbet kell figyelembe venni. Amennyiben nem teljesíti, vagy rosszabb eredménnyel teljesíti a tantárgyat, korábbi eredménye marad érvényben. Ugyanazon tantárgy esetében legfeljebb egy alkalommal élhet a hallgató a javító célú ismételt tantárgyfelvétel lehetőségével. Javító céllal tantárgyat felvenni a teljes tanulmányi idő alatt legfeljebb az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditmennyiség – felfelé kerekített – tíz százalékáig lehet.

[vissza]


4.2.
Előzetes és kedvezményes tantárgyfelvétel:

4.2.1.       Az előzetes tantárgy- és kurzusfelvétel időszaka minden hallgató számára

2019. január 25-én 18 órától 2019. január 29-én 12 óráig tart.

4.2.2.       A kedvezményes tantárgyfelvétel két időszaka:

Első  időszakban: 2019. január 25-én 12:00 és 15:50 között

az Építőmérnöki, Építészmérnöki, Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karok Tanulmányi Bizottságai által a tanulmányi eredmény alapján vagy a tanulmányi eredmény és/vagy szakmai tevékenység alapján kedvezményben részesített hallgatók vehetik fel azokat a tantárgyakat, amiket más Karok hallgatói nem vehetnek fel.

A kedvezményben részesítéshez Karonként az alábbi feltételek teljesítése szükséges:

az Építőmérnöki Karon

az Építészmérnöki Karon

a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon

azokat a BSc-s és MSc-s hallgatókat részesíti a KTB kedvezményben, akiknek a 2018/19/1 félévet követően a halmozott súlyozott tanulmányi átlaga (kumulált átlaga) legalább 3,50.

azokat a BSc-s és osztatlan képzéses hallgatókat részesíti a KTB kedvezményben, akiknek a 2018/19/1 félévet követően a halmozott súlyozott tanulmányi átlaga (kumulált átlaga) legalább 3,70.

azokat a hallgatókat részesíti a KTB kedvezményben, akiknek a 2018/19/1 félévi kreditindexe (ösztöndíjindexe) legalább 3,90, vagy a TDK eredmény, a szakkollégiumban vagy a Formula Racing Team-ben végzett tevékenység alapján a Kari Tanulmányi Bizottság által meghatározott hallgatói csoportba tartoznak.

 

Második időszakban: 2019. január 25-én 16:00 és 17:50 között

az a hallgató vehet fel tantárgyat,

  • akinek a 2018/19/1 félévi  tanulmányi státusza aktív, és a félévben minden, az OMHV szabályzat szerint kitölthető kérdőívét kitöltötte,
  • akinek 2018/19/1 félévi tanulmányi státusza aktív, és nem volt előző félévi OMHV kérdőíve,
  • akinek 2018/19/1 félévi tanulmányi státusza passzív.

A kitöltendő OMHV kérdőívek a Neptun hallgatói web Ügyintézés/Kérdőívek felületén érhetőek el. Az OMHV kérdőívek kitöltöttsége az Információ/Lekérdezések/Információk felületen ellenőrizhető a Lekérdezések közül az OHV_kérdőíveim_száma lekérdezést kiválasztva, majd a Listázás gombra kattintva. A lekérdezés futtatásával megkapja eredményül, mennyi kitöltött, még kitölthető, ill. vizsgaidőszak után tölthető és nem tölthető kérdőíve van.

Amennyiben a hallgató minden tölthető kérdőívet kitölt, de marad nem tölthető kérdőíve (mert pl. a tantárgyat nem teljesítette), akkor is jogosult lesz a kedvezményes tantárgyfelvételre.

A kedvezményes tantárgyfelvételre jogosult hallgatókat a KTH január 25-én délelőtt Neptun üzenetben értesíti.

[vissza]

4.2.3.       Végleges tantárgy- és kurzusfelvétel:

  • Az előzetes tantárgy- és kurzusfelvételi időszak 2019. január 29-én délben lezárul. Rövid szünetet követően – már másnap – január 30-án 18 órától ismét lehetőség lesz a tantárgyfelvételre. Órarendjét véglegesíteni február 3-án 23:59-ig tudja.
    Ha már az előzetes tantárgyfelvételi időszakban felvette a tantárgyait, akkor ebben az időszakban csak a tantárgyfelvétel ellenőrzése szükséges.
  • A kurzusok indítását érintő szabályzati rendelkezések:  A tantárgy kurzusát el kell indítani, ha

a) az előzetes tantárgyfelvételi időszak végén az arra jelentkezők száma a meghirdetésekor előírt minimumot eléri vagy meghaladja, vagy

b) a kurzus kötelező tantárgynak a mintatanterv szerinti félévében meghirdetett olyan kurzusa, melynek felvétele és teljesítése a tantárgy teljesítése érdekében kötelező és arra legalább egy hallgató jelentkezett.

Ha egy kurzuson a jelentkezők száma nem éri el a tanszék által meghirdetett minimumot, vagy a kurzus nem kötelezően teljesítendő tantárgy kurzusa, akkor a tanszék dönthet úgy, hogy a kurzus nem indul, vagy a kurzus indulásáról későbbre halaszthatja a döntést. Amennyiben a kurzus a tanszék döntése alapján nem indul el, a tanszéki adminisztrátor törli a hallgatókat a kurzusról, és a tantárgyról, majd a hallgatókat Neptun üzenetben valamint e-mailben értesíti a törlésről. (Amennyiben a tantárgyról nem jelentkeztetné le a Tanszék, szíveskedjen a tantárgyleadást elvégezni, vagy azt kezdeményezni.) Amennyiben a kurzus indításáról a tanszék a regisztrációs héten később hoz döntést, a hallgatókat a döntés elhalasztásáról értesíti. A halasztott döntés legkésőbbi időpontja a regisztrációs időszak utolsó előtti munkanap 14:00 óra.

A tanszék a kurzusról lejelentkezést korlátozhatja, amennyiben a hallgatókat erről előzetesen tájékoztatja.

  • Amennyiben a kurzus várólistáján vannak jelentkezők, úgy

a) a mintatanterv szerint az adott félévben kötelezően meghirdetendő tantárgy esetében a kurzuslétszám(ok) emelésével vagy új kurzus(ok) indításával minden olyan hallgató számára lehetővé kell tenni a tantárgy kurzusainak felvételét, akik esetében ezt a mintatanterv előírja,

b) kötelezően választható, illetve szabadon választható tantárgyak esetében a Tanszék szabadon dönt a kurzuslétszámok emeléséről, illetve új kurzusok indításáról.

[vissza]



4.2.4. Utólagos tantárgy- és kurzusfelvétel:

Kapcsolódó Neptun kérvények:

Kérvény megnevezése

érvényesség kezdete

érvényesség vége

díjköteles (ha igen, különeljárási díj összege Ft-ban)

018 Utólagos tantárgyfelvételi / tantárgytörlési kérelem (NEM SAJÁT HIBÁBÓL !)

2019.02.04. 06:00

2019.02.11. 23:59

nem

019 Utólagos tantárgyfelvételi / tantárgytörlési kérelem (SAJÁT HIBÁBÓL)

2019.02.04. 06:00

2019.02.11. 23:59

5500 Ft/felvett kurzus

Egy kurzus díja a kérvény leadásakor automatikusan kiírásra kerül, majd a KTH a felvett/leadott tantárgy kurzusainak számától függően további 5500 Ft összegű különeljárási díja(ka)t fog kiírni a feldolgozás során.

A 018 sz. Neptun kérvény beadása javasolt, amennyiben a kérvény beadásának indoka valamilyen adminisztratív/tanszéki hiba (pl. az elfogadott tantárgyai még nem kerültek átvezetésre/akkreditálásra, vagy a 2018/19/1 félévi eredménye nem került bejegyzésre a Neptunba, stb.).

A 019 sz. Neptun kérvény beadása szükséges, ha pl. elmulasztotta a tantárgyfelvételt, ill. -leadást, vagy korábbi tartozás miatt a regisztrációs hét végéig nem tudta felvenni a tantárgyait és passzív félévre jelentkezett/jelentkeztették be, de a 102/1 vagy 102/2 sz. Neptun kérvényen kérelmezte a félév aktiválását, stb. A kérvényt csak akkor tudja leadni, ha a szükséges fedezet rendelkezésre áll a gyűjtőszámláján. A fizetendő különeljárási díj a kérvény leadásakor automatikusan kiírásra kerül és a kérvény leadásával egyidőben kell megfizetni.


Nem kell Neptun kérvényt beadnia,

  • ha a regisztrációs időszak után kurzuscserét szeretne. Kérését írásban a tantárgyat oktató Tanszéken szíveskedjék benyújtani.
  • ha a kurzus várólistáján maradt, vagy ha a tantárgy párhuzamos előkövetelményét nem teljesítette. Ezekben az esetekben az első oktatási hét első munkanapján a Tanszék tanulmányi adminisztrátora törli a tantárgy- és kurzusjelentkezést
  •  ha szigorlatot szeretne felvenni vagy leadni 2019. május 5-ig, hiszen ezt addig Ön is megteheti.
  • ha van felvett tantárgya és a státusza pl. hivatalból történő passziválás miatt 2019. február 17-ét követően is passzív marad, és nem kérte a félév utólagos aktiválását. Ebben az esetben a KTH központilag törli a tantárgyfelvételeit.

[vissza]

4.2.5. Amennyiben többszöri vizsgázást, ill. tantárgyfelvételt követően sem teljesíti a tantárgyat:

A tantárgyak felvétele során érdemes figyelemmel lenni a BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzat azon rendelkezésére, hogy az Egyetem tanulmányi okból történő elbocsátással megszünteti a hallgatói jogviszonyát az adott félév vizsgaidőszakának utolsó napjával, ha azonos szakon, képzésen belül ugyanazon tantárgy kreditpontját 2015. szeptember 1-jét követően hatszori tantárgyfelvétel után sem szerzi meg (BME TVSZ 64. § (1) c)). Ez a szabály csak a kredites (évközi jegyes, vizsgás) tantárgyakra vonatkozik, a 0 kredites szigorlatokra például nem.

A tantárgyak teljesítéséhez kapcsolódóan megemlítendő, hogy szintén elbocsátással jár, ha azonos szakon, képzésen belül ugyanazon tantárgyból a 2012. szeptember 1-jét követően tett sikertelen [elégtelen eredményű] vizsgáinak (szigorlatainak), javító- és ismétlő javító vizsgáinak (szigorlatainak) összesített száma eléri a hatot (BME TVSZ 64. § (1) b)). Ez a szabály a vizsgás tantárgyakra, valamint a szigorlatokra vonatkozik. Sikertelennek az a vizsga, szigorlat számít, amihez elégtelen (1) jegyet rögzít(ett) a tanszék. A vizsgáról távolmaradás nem számít bele a sikertelen vizsgák számába.

 

[vissza]

5.       Költségtérítéses/önköltséges képzésben részt vevő hallgatóknak szóló információk:

5.1. Költségtérítés/önköltség 1. részlet (alapdíj) kiírása, befizetése, esetleges kedvezmények:

5.1.1.       Az 1. részlet kiírása és fizetési határideje:

  • A költségtérítéses/önköltséges képzésben részt vevő, valamint a 2018/19/2 félévtől költségtérítéses/önköltséges képzésre átsorolt hallgatóknak 2019. január 23-án kiírásra került a költségtérítés/önköltség 1. részlete 2019. február 4-i fizetési határidővel. A 2018/19/2 félévtől felvetteknek január 29-én írja ki a KTH az 1. részletet.  
  • Azoknak a hallgatóknak, akik már az előző félévben is Diákhitel 2-ből fizették az önköltséget, 2019. április 15-i fizetési határidővel írta ki a KTH az alapdíjat.

5.1.2.       Az 1. részlet és a felvett kreditek alapján fizetendő önköltség összege:

A fizetendő költségtérítés/önköltség összege a KTH honlap GY.I.K. (gyakran ismétlődő kérdések) felület Pénzügyek/Mennyi költségtérítést kell fizetnem? menüpontján belül a 2018/2019 tanév alatti Költségtérítés-önköltség táblázat (http://www.kth.bme.hu/document/2062/original/Koltsegterites_adattabla_2018_19_tanev.pdf) alapján kerül meghatározásra. A táblázatban a képzés és a beiratkozás éve alapján nézhető meg a fizetendő költség(ek) összege.

[vissza]

5.1.3.       Az 1. részlet fizetési határidejének módosítása, részletfizetés lehetősége:

A költségtérítés/önköltség 1. részletéből csökkentés, kedvezmény nem adható, fizetési határidő módosítása vagy részletfizetés viszont kérelmezhető.

Kapcsolódó Neptun kérvények:

Kérvény megnevezése

érvényesség kezdete

érvényesség vége

díjköteles (ha igen, különeljárási díj összege Ft-ban)

101/1 Kérelem költségtérítés/önköltség befizetési határidejének módosítására.

2019.01.25. 06:00

2019.04.14. 23:59

nem

101/2 Kérelem DIÁKHITELBŐL fedezendő tétel befizetési határidejének a módosítására

már elérhető

2019.07.01. 23:59

nem

Felhívjuk figyelmét, hogy fizetési határidő módosítást, valamint részletfizetést csak még nem lejárt fizetési kötelezettség esetén lehet igénybe venni.

[vissza]

5.2. Költségtérítés/önköltség 2. részlet (felvett kreditek alapján fizetendő költségtérítés/önköltség) kiírása, befizetése, esetleges kedvezmények:

5.2.1.       A 2. részlet kiírása és fizetési határideje:

A felvett kreditek alapján fizetendő önköltség, vagyis a 2. részlet várhatóan 2019. március 20-ig kerül kiírásra 2019. április 15-i fizetési határidővel.

[vissza]

5.2.2.       A 2. részlet csökkentésének kérelmezése, fizetési határidejének módosítása, részletfizetés lehetősége:

                       Kapcsolódó Neptun kérvények:

Kérvény megnevezése

érvényesség kezdete

érvényesség vége

díjköteles (ha igen, szolgáltatási díj összege Ft-ban)

010/A Költségtérítés/önköltség csökkentés kérelem személyes okokból

2019.01.28. 06:00

2019.02.17. 23:59

nem

Felhívjuk figyelmét, hogy költségtérítés-/önköltségcsökkentést csak a 010/A sz. Neptun kérvényen kérelmezhet.

A 010/A Neptun kérvény elfogadása esetén a Kari Tanulmányi Bizottság döntése szerinti kedvezményben részesül a hallgató. Kedvezményt kiemelkedő tanulmányi eredmény, vagy a szociális helyzete alapján kaphat. Az önköltség (költségtérítés) csökkentés iránti kérelmek egységes kezeléséről és az adható kedvezményekről általában külön Kari szabályzat rendelkezik, ami elérhető a Karok honlapján. A tanulmányi eredmény a Neptun alapján ellenőrizhető, a szociális helyzetet igazolni szükséges. Az igazolásokkal kapcsolatban a Kari Hallgatói Képviseletek tudnak tájékoztatást adni.

A költségtérítéses és az önköltséges finanszírozású hallgatók vizsgakurzus felvételekor automatikusan kedvezményben részesülnek, az adott tantárgy kreditalapon kalkulált önköltségi díjának 25%-át kell a tantárgyra megfizetniük. Kérvényt nem kell beadni, a kedvezmény alanyi jogon jár.

Kedvezmény esetén a fizetendő költségtérítés/önköltség már a kedvezménnyel csökkentett összeggel kerül kiírásra.

A felvett kreditek alapján fizetendő költségtérítés/önköltség tekintetében 2019. április 14-ig kérhető fizetési határidő módosítás vagy részletfizetés a 101/1 sz. Neptun kérvényen.

[vissza]

5.3. Képzési szerződés aláírása és leadása a KTH-ban:

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény rendelkezése alapján az önköltség (költségtérítés) fizetése mellett folytatott képzés tekintetében hallgatói képzési szerződést kell kötni. A 2018/19/2 félévtől önköltséges képzésre felvett vagy önköltséges képzésre átsorolt hallgatók a képzési szerződést saját maguk nyomtatják ki 2 példányban a hallgatói Neptun web Információ/Általános nyomtatványok felületén a Képzési szerződés önköltséges hallgatók részére nyomtatványt kiválasztva és a sorvégi + (Lehetőségek) közül a Nyomtatásra kattintva. A rendszer pdf-ben generálja le a képzési szerződést, ami megnyitást követően nyomtatható. A kinyomtatott képzési szerződést elolvasást és aláírást követően a felvetteknek a beiratkozáson, az átsorolt hallgatóknak a regisztrációs időszak végéig, legkésőbb 2019. február 4-én az ügyfélfogadási idő végéig a KTH (R. ép. aulában található) információs pultjánál vagy a sorszámkiadó automatán Egyéb menüpontot választva kell leadniuk a KTH-ban. Amennyiben a képzési szerződés leadását elmulasztja, akkor a most felvett hallgatókkal a BME nem létesít hallgatói jogviszonyt (nem iratkozhat be), a most átsorolt hallgatóknak az aktív félévre bejelentkezését érvénytelenítik, vagyis státuszát passzívra módosítják (lásd még 3.3. bekezdés).

[vissza]

6.       Kedvezményes tanulmányi rend kérelmezésével kapcsolatos tudnivalók:

Kapcsolódó Neptun kérvény:

kérvény megnevezése

érvényesség kezdete

érvényesség vége

díjköteles (ha igen, különeljárási díj összege Ft-ban)

022 Kedvezményes tanulmányi rend iránti kérelem

a kérvény folyamatosan elérhető, a beadási határidőről szóló tájékoztatást lásd az alábbiakban

nem

 

A kedvezményes tanulmányi rend a beadási indoktól függően az alábbi határidőkkel kérelmezhető:

a regisztrációs hét végéig (2019. február 3. 23:59) adható be az alábbi indokok esetében:

  • kiemelkedő tanulmányi eredmény, illetve tehetséggondozási programban való részvétel,
  • párhuzamos képzésben – ide értve a nemzetközi csereprogramokat, mobilitási programokat és más ösztöndíjas képzéseket is – való részvétel,
  • folyamatosan jó tanulmányi eredmény mellett végzett kiemelkedő szakmai tevékenység, illetve közösségi tevékenység vagy közfeladat ellátása,
  • országos szintű, aktív élsportolói tevékenység,

 

a félév során bármikor beadható az alábbi indokok esetében:

  • szülés, illetve gyermekgondozás, továbbá szülési szabadság,
  • szociális, illetve egészségügyi helyzet megváltozása.

A kérelemhez kötelezően csatolandó egy Excel fájl, amiben a hallgató megadja a kedvezménnyel érintett tantárgyak nevét, tárgykódját és a kedvezmény típusát. További mellékletként csatolandó a kérelemben megadott indokot alátámasztó dokumentum. A benyújtandó igazolásokat részletesen a BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 131. § (3) bekezdése tartalmazza.

A kérelemről a Kari Tanulmányi Bizottság (KTB) dönt. A KTB engedélyét a KTH határozatban rögzíti. A határozat ügyfélfogadási időben vehető át a KTH R. épület aulájában található iratkiadójában.

A hallgató a kedvezményes tanulmányi rendről kapott engedélyről és az abban foglaltakról köteles az érintett tantárgyak és kurzusok oktatóit tizenöt napon belül tájékoztatni, valamint a követelmények egyéni teljesítési módját és ütemezését előzetesen egyeztetni. A tájékoztatás és egyeztetés elmulasztása esetén a kedvezmény nem érvényesíthető. Az egyeztetés módjában Karonként eltérés lehet, amiről előzetesen a Kari Hallgatói Képviseleteknél tájékozódhat.

[vissza]

7.       Hallgatói jogviszony igazolás átvétele, diákigazolvány érvényesítése:

A 2018/19/2 félévről hallgatói jogviszony igazolást előreláthatólag 2019. február 5-től kérhet megnövelt ügyfélfogadási időben az R. épület aulájában az információs pultnál található munkahelyeken, amennyiben a bejelentkezési kötelezettségének a regisztrációs hét végéig eleget tesz. 

A 2018/19/1 félévi diákigazolvány matricák 2019. március 31-ig érvényesek. A 2018/19/2 félévi érvényesítés kezdetéről honlapunkon (http://www.kth.bme.hu/) tájékoztatjuk. Azok számára, akik a 2018/19/1 félévben passzív féléven voltak, és a 2018/19/2 félévben aktív félévre jelentkeznek be, várhatóan 2019. február 5-től lesz lehetséges a diákigazolvány érvényesítése.

[vissza]

8.       2018/19/2 félévben potenciálisan végző hallgatóknak szóló információk:

  • A tantárgyfelvételi időszakban javasolt ellenőrizni, hogy a félévre felvett tantárgyak teljesítése esetén rendelkezni fog-e a félév végén a képzésen előírt kreditszámmal, valamennyi tantárgy- és vizsgakövetelmény teljesítésre kerül-e, ill. amennyiben szakmai gyakorlatot kell teljesíteni a képzésen, a teljesítés igazolásához szükséges aláírás bejegyzéséhez felvette-e, ill. korábbi félévben teljesítette-e a Szakmai gyakorlat tantárgyat.
    • Amennyiben még nem rendelkezik az oklevélhez szükséges, a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott nyelvvizsgával és a nyelvvizsga letételét az utolsó félévben a záróvizsga előtt tervezi, javasoljuk a nyelvvizsgára jelentkezésnél figyelemmel lenni arra, hogy a nyelvvizsga letételét igazoló nyomdai úton előállított – keményfedeles – nyelvvizsga-bizonyítványok kiállítására és a nyelvvizsgaközpont általi hitelesítésére legkésőbb a vizsgától számított 60. napig kerül sor. A KTH csak az oklevélhez szükséges nyelvvizsga-bizonyítvány bemutatását követően tudja kiállítani Önnek azt az oklevél-igazolás formanyomtatványt, amely igazolja, hogy teljesítette a záróvizsgáit és rendelkezik az oklevél kiállításához szükséges nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, vagyis az oklevél kiállítása folyamatban van. Az oklevél kiállítására és kiadására pedig a nyelvvizsga-bizonyítvány bemutatásától számított 30 napon belül kerül sor. A 2019. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban a felvételi jelentkezéshez benyújtandó dokumentumok feltöltésének határideje 2019. július 10., vagyis mesterképzésre jelentkezés esetén ezen határidőig kell feltöltenie a felvételi jelentkezéshez a KTH által kiállítandó oklevéligazolást, és a felvételi jelentkezésnél az ügyintézés során megadni a nyelvvizsga-bizonyítvány adatait (nyelvvizsga nyelve, foka, típusa, bizonyítvány száma, anyakönyvi száma, kiállításának dátuma).

Lényeges, hogy a nyelvvizsgaközpont vagy nyelvvizsgahely igazolása a sikeres nyelvvizsgáról nem fogadható el nyelvvizsga-bizonyítványként, továbbá az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ a bizonyítvány nyomtatása előtt nem állít ki sikeres nyelvvizsgáról szóló igazolást.


Amennyiben a hírlevélben leírtakkal kapcsolatban, vagy egyéb kérdése merül fel, készséggel állunk rendelkezésre elérhetőségeinken:

  • e-mailben: info@kth.bme.hu;
  • telefonon: +36-1-463-4242;
  • személyes ügyfélfogadás során: 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 7-9., R épület földszintjén a KTH-ban a honlapon (http://www.kth.bme.hu/) közzétett ügyfélfogadási időben.

 

Jó tanulást és minden jót kívánnak a KTH munkatársai!

BME Központi Tanulmányi Hivatal

Cím: 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 7-9., R épület földszint   ·   : 1521 Budapest Pf. 91.   ·   :   ·   Kapcsolat
flag-hu
2019. február 18. hétfő   ·   2018/2019/2 félév 4. hete   ·   Hivatal félfogadási idő a mai napon: 10:00–15:30, 12:00–15:30

Az oldal elavult, archív adatokat tartalmazhat!

KTH hallgató hírlevél a 2017/2018/1. félév kezdésről

Kedves Hallgató!

Augusztus 28-ával újabb regisztrációs hét és ezzel újabb félév kezdődik. A regisztrációs hét előtti időszak alkalmas arra, hogy áttekintse a félév eleji teendőket és határidőket, valamint tájékozódjon a félévkezdéskor aktuális Neptun kérvényekről és az esetleges változásokról is. Hírlevelünkkel ebben szeretnénk a segítségére lenni.
 
A félévzárásról szóló 2. hallgatói hírlevélben már részletesen írtunk a bejelentkezésről és a tantárgyfelvétellel kapcsolatos tudnivalókról, valamint a nyelvi tantárgyfelvételt érintő változásokat is összefoglaltuk. Mivel az említett hírlevél továbbra is elérhető honlapunkon (http://www.kth.bme.hu/hivatal/hirdetmenyek/aktualis/1772/), ezért ezekben a témákban az ott közzétett információkat és tudnivalókat csak röviden megemlítjük, és a még le nem írt, de fontosnak vélt további tudnivalókat közöljük.
 

Amennyiben a hírlevél elolvasása után kérdése merül fel, bizalommal fordulhat hozzánk elérhetőségeinken: e-mailben info@kth.bme.hu; telefonon: +36-1-463-4242 vagy személyesen ügyfélfogadási időben a KTH-ban. Az adott napi ügyfélfogadási időről honlapunkon (jobb oldali rész) tájékozódhat előzetesen.





1. Legfontosabb időszakok és határidők:

időszak, esemény, feladat neve időtartam, határidő
bejelentkezési időszak 2017.06.20. 06:00 – 2017.09.03. 23:59
előzetes tantárgy- és kurzusfelvételi időszak 2017.06.22. 18:00 – 2017.08.25. 12:00
regisztrációs időszak 2017.08.28. – 2017.09.01.
a 2016/17/2 félév újraátlagolása és lezárása 2017.08.28. – 2017.09.01.
végleges tantárgy- és kurzusfelvételi időszak  2017.08.28. 18:00 – 2017.09.03. 23:59
az első tanítási nap 2017.09.04
költségtérítés/önköltség 1. részlet fizetési határideje 2017.09.04. (azoknak, akik már az előző félévben
is Diákhitel 2–ből fizették az önköltséget, a fizetési határidő 2017.11.15.)
szorgalmi időszak 2017.09.04. – 2017.12.08.
a bejelentkezés esetleges visszavonásának határideje 2017.10.14.
felvett kreditek alapján fizetendő költségtérítés/önköltség kiírása várhatóan 2017. október második felében
felvett kreditek alapján fizetendő költségtérítés/önköltség fizetési határideje várhatóan: 2017.11.25.
szigorlatok felvételének időszaka  2017.06.22. 18:00 – 2017.11.26. 23:59
vizsgajelentkezési időszak 2017.12.04. 18:00 – 2018.01.22. 23:59
pótlási időszak 2017.12.11. – 2017.12.15.
vizsgaidőszak  2017.12.18. – 2018.01.22.

[vissza]

2. Regisztrációs időszak, bejelentkezés: 

2.1. Amiről a KTH 2. hallgatói hírlevél a 2016/17/2 félévzárásról c. hírlevélben már írtunk:

A 2017/18/1 félévre bejelentkezés …

  • a Neptun hallgatói web Ügyintézés/Beiratkozás/Bejelentkezés felületén végezhető el;
  • minden képzésen, ahol jogviszonnyal rendelkezik, kötelező;
  • aktív félévre csak lejárt határidejű tartozás nélkül;
  • passzív félévre egybefüggően két félévben lehet, további passzív félévet csak a Kari Tanulmányi Bizottság engedélyezhet a 036B Kérelem a passzív félévek megengedett számának emelésére Neptun kérvény alapján. 
  • során legyen figyelemmel arra, hogy a passzív félévek összesített száma korlátozott (alapképzésen 4, mesterképzésen 4, osztatlan képzésen 6 passzív féléve lehet összesen). Felhívjuk figyelmét, hogy a BME megszünteti a hallgatói jogviszonyát, ha a passzív féléveinek összesített száma elérte a szabályzat szerint engedélyezettet és a 2017/18/1 féléve ismét passzív félévnek minősülne, valamint nem rendelkezik engedéllyel a passzív félévek számának emelésére. 
  • azért sem mulasztható el, mert ha a félévre bejelentkezést egymást követően három alkalommal elmulasztja, a BME megszünteti a hallgatói jogviszonyát. 

2.2. Amiről még nem írtunk, de a bejelentkezést és a félévi státuszt érintő lényeges tudnivaló:

2.2.1. A 2017/18/1 félév hivatalból passziválásra kerül …

  • ha 2017. szeptember 3-án 23:59-ig nem jelentkezik be. A BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (BME TVSZ) alapján a félévet passzív félévként kell nyilvántartani, az első oktatási héten a KTH jelentkezteti be passzív félévre.
  • amennyiben bejelentkezett aktív félévre és a tantárgya(ka)t is felvette, de a bejelentkezést követően lejárt határidejű fizetési kötelezettségét 2017. augusztus 31-én 23:59-ig nem egyenlíti ki, ill. augusztus 31-ig nem nyújt be a fizetés halasztására vonatkozó kérelmet, amit a Kari Tanulmányi Bizottság elfogad(ott). Ebben az esetben is a KTH módosítja passzívra a státuszát.
  • ha az önköltséges finanszírozású képzésre átsorolt hallgató a regisztrációs időszak végéig nem írja alá a képzési szerződést és nem adja le azt a KTH-ban, továbbá ezáltal nem nyilatkozik tanulmányai önköltséges formában történő folytatásáról.

2.2.2. A 2017/18/1 félév utólagos aktiválása …

  • 2017. szeptember 17-ig kérelmezhető a 102/1 Kérvény félév utólagos aktíválására vagy a 102/2 Kérvény félév utólagos aktiválására DIÁKHITEL szerződés alapján Neptun kérvényeken, ha az aktív félévre történő bejelentkezés minden feltételének eleget tesz. 
  • Mindkét kérvény ún. díjköteles kérvény, leadásuk 5500 Ft összegű különeljárási díj megfizetéséhez kötött, ami a leadáskor automatikusan kiírásra kerül és a kérvény leadását követő 1 órán belül kell megfizetni. 

2.2.3. Az aktív félévre tett bejelentkezés a hallgató által visszavonható …

  • 2017. október 14-ig külön indokolás nélkül a 031/A Bejelentkezés visszavonása Neptun kérvény beadásával. A bejelentkezés visszavonása esetén a félév passzív félévnek minősül. 
  • 2017. október 15-től 2018. január 26-ig csak rendkívüli, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 45. § (2) bekezdésében foglalt esetekben (szülés, baleset, betegség, vagy más, önhibán kívüli váratlan ok) a 031 Utólagos passzív félév kérése Neptun kérvényen. A váratlan ok igazolására szolgáló dokumentumot csatolni szükséges a kérelemhez, ill. a dokumentum eredeti példányát – amennyiben azt a Kari Tanulmányi Bizottság kéri – be kell mutatni. A kérelemben döntést hozó Kari Tanulmányi Bizottság döntésében rendelkezik a hallgató által esetlegesen befizetett költségtérítés, illetve önköltség, valamint a hallgató részére kifizetett ösztöndíjak és egyéb juttatások visszafizetésének mértékéről és módjáról is.  


3. Tantárgy- és kurzusfelvétel:

3.1. Amiről a KTH 2. hallgatói hírlevél a 2016/17/2 félévzárásról c. hírlevélben már írtunk:

A tantárgyfelvétel …
  • a Neptun hallgatói web Tárgyak/Tárgyfelvétel felületén végezhető el. 
  • feltétele, hogy előzetesen aktív félévre jelentkezzen be, ne legyen lejárt határidejű tartozása, és teljesítse a tantárgy felvételének követelményét, és ha van, a kurzusfelvételi követelményt. 
  • előtt a kurzus Megjegyzés mezőjét is javasolt ellenőrizni a tantárgyfelvételt esetlegesen érintő információk megismeréséhez.
  • vizsgakurzussal érvényes aláírás birtokában lehetséges. Ha a tantárgykövetelmény nem tartalmaz eltérő rendelkezést, akkor a 2017/18/1 félévben a 2014/15/1 félévben, vagy azután megszerzett aláírások lesznek érvényesek.
  • előzetes időszaka 2017. augusztus 25-én 12 óráig tart
  • sikertelensége, amennyiben a felvenni kívánt tantárgy előkövetelménye teljesül, a 017 Kivizsgálási kérelem sikertelen tantárgy-felvétel miatt Neptun kérvényen jelezhető 2017. szeptember 3-án 23:59-ig.

A korábban felvett, de nem teljesített tantárgyak ismételt felvételéért a 2012. szeptember 1-jétől jogviszonyt létesítő hallgatók felvett kurzusonként 4500 Ft összegű különeljárási díjat kötelesek fizetni. Kivétel ez alól a szakmai gyakorlat, a szigorlat és a laborfelmentett kurzus (amennyiben a hallgató valamennyi követelményt teljesített az előző tantárgyfelvétel során).
Korábban felvett és teljesített tantárgy ismételt felvétele a 008 Kérelem ismételt tárgyfelvételre/javító célú újrateljesítésre korábban már teljesített tárgyból Neptun kérvény elfogadása esetén lehetséges. A kérvény beadása 4500 Ft különeljárási díj megfizetéséhez kötött. 

3.2. Amiről még nem írtunk, de a tantárgyfelvételt érintő lényeges tudnivaló:

3.2.1. A tantárgy- és kurzusfelvétel véglegesítése …

  • 2017. augusztus 28-án 18 órától 2017. szeptember 3-án 23:59-ig lesz lehetséges. Ha már az előzetes tantárgyfelvételi időszakban felvette a tantárgyait, akkor ebben az időszakban csak ellenőriznie kell a tantárgyfelvételeit.
  • a kurzusok indításától is függ. A kurzusok indítását érintő szabályzati rendelkezések:  A tantárgy kurzusát el kell indítani, ha
    •  az előzetes tantárgyfelvételi időszak végén az arra jelentkezők száma a meghirdetésekor előírt minimumot eléri vagy meghaladja vagy
    • a kurzus kötelező tantárgynak a mintatanterv szerinti félévében meghirdetett olyan kurzusa, melynek felvétele és teljesítése a tantárgy teljesítése érdekében kötelező és arra legalább egy hallgató jelentkezett. Ha egy kurzuson a jelentkezők száma nem éri el a tanszék által meghirdetett minimumot, vagy a kurzus nem kötelezően teljesítendő tantárgy kurzusa, akkor a tanszék dönthet úgy, hogy a kurzus nem indul, vagy a kurzus indulásáról későbbre halaszthatja a döntést. Amennyiben a kurzus a tanszék döntése alapján nem indul el, a tanszéki adminisztrátor törli a hallgatókat a kurzusról, és a tantárgyról, majd a hallgatókat Neptun üzenetben valamint e-mailben értesíti a törlésről. Amennyiben a kurzus indításáról a tanszék a regisztrációs héten később hoz döntést, a hallgatókat a döntés elhalasztásáról értesíti. A halasztott döntés legkésőbbi időpontja a regisztrációs időszak utolsó előtti munkanap 14:00 óra. A tanszék a kurzusról lejelentkezést korlátozhatja, amennyiben a hallgatókat erről előzetesen tájékoztatja.


  • Amennyiben a kurzus várólistáján vannak jelentkezők, úgy
    • a mintatanterv szerint az adott félévben kötelezően meghirdetendő tantárgy esetében a kurzuslétszám(ok) emelésével vagy új kurzus(ok) indításával minden olyan hallgató számára lehetővé kell tenni a tantárgy kurzusainak felvételét, akik esetében ezt a mintatanterv előírja,
    • kötelezően választható, illetve szabadon választható tantárgyak esetében a Tanszék szabadon dönt a kurzuslétszámok emeléséről, illetve új kurzusok indításáról.

3.2.2. Az utólagos tantárgyfelvétel/tantárgyleadás …

  • a 018 Utólagos tantárgyfelvételi / tantárgytörlési kérelem (NEM SAJÁT HIBÁBÓL !) Neptun kérvényen kérelmezhető 2017. szeptember 11-én 23:59-ig, ha a kérvény beadásának indoka valamilyen adminisztratív/tanszéki hiba (pl. az elfogadott tantárgyai még nem kerültek átvezetésre/akkreditálásra, vagy a 2016/17/2 félévi eredménye nem került bejegyzésre a Neptunba, stb.). A kérelem díjmentes.
  • a 019 Utólagos tantárgyfelvételi / tantárgytörlési kérelem (SAJÁT HIBÁBÓL) Neptun kérvényen kérelmezhető 2017. szeptember 11-én 23:59-ig, ha pl. elmulasztotta a tantárgyfelvételt, ill. -leadást, vagy korábbi tartozás miatt a regisztrációs hét végéig nem tudta felvenni a tantárgyait és passzív félévre jelentkezett/jelentkeztették be, de a 102/1 vagy 102/2 sz. Neptun kérvényen kérelmezte a félév aktiválását, stb. A kérelem díjköteles, az utólagos felvételért vagy leadásért kurzusonként 5500 Ft különeljárási díj fizetendő, amiből egy kurzus díja (5500 Ft) a kérvény leadásakor automatikusan kiírásra kerül, majd a KTH a felvett/leadott tantárgy kurzusainak számától függően további 5500 Ft összegű különeljárási díja(ka)t fog kiírni a feldolgozás során.  

A regisztrációs időszakot követően ….

  • amennyiben csak kurzuscserét szeretne, akkor kérését írásban a tantárgyat oktató Tanszéken kell benyújtania. A kurzuscseréhez a tantárgyfelelős és a kurzusoktatók együttes hozzájárulása szükséges.
  • Az első oktatási hét első munkanapján az oktatási szervezeti egység tanulmányi adminisztrátora törli
    • az elindított kurzusok várólistáján levő hallgatók kurzus és tantárgyjelentkezéseit és
    • a párhuzamos előkövetelménnyel rendelkező tantárgyra és kurzusára, illetve kurzusaira tett azon hallgatói jelentkezéseket, ahol a párhuzamos előkövetelmény nem teljesül.
  • amennyiben 2017/18/1 félévi státusza 2017. szeptember 17. után is passzív marad és nem kérelmezte a félév utólagos aktiválását, esetlegesen felvett tantárgyait a KTH letörli.
  • is jelentkezhet szigorlatra, és a felvett szigorlatot leadhatja külön kérelem nélkül 2017. november 26-án 23:59-ig. 


4. Költségtérítéses/önköltséges hallgatóknak szóló információk:

4.1. Költségtérítés/önköltség 1. részlet (alapdíj) kiírása, befizetése, esetleges kedvezmények:

4.1.1. Az 1. részlet kiírása és fizetési határideje:


2017. augusztus 4-én kiírásra került a költségtérítés/önköltség 1. részlete 2017. szeptember 4-i fizetési határidővel. 
Azoknak a hallgatóknak, akik már az előző félévben is Diákhitel 2-ből fizették az önköltséget, 2017. november 15-i fizetési határidővel írta ki a KTH az önköltség 1. részletét. 
Azoknak a hallgatóknak, akiknek valamilyen okból (pl. mert két azonos képzéskódú képzésük van és még nem nyilatkoztak, melyik képzésen folytatják tanulmányaikat) még nem került kiírásra az 1. részlet, vagy a regisztrációs időszak után az első oktatási héten vagy a felvett kreditek alapján fizetendő önköltséggel együtt csak októberben kerül kiírásra az önköltség 1. részlete.

4.1.2. Az 1. részlet és a felvett kreditek alapján fizetendő önköltség összege:

A fizetendő költségtérítés/önköltség összege a KTH honlap GY.I.K. (gyakran ismétlődő kérdések) felület Pénzügyek/Mennyi költségtérítést kell fizetnem? menüpontján belül a 2017/2018 tanév alatti Költségtérítés-önköltség táblázat alapján kerül meghatározásra. A táblázatban a képzés és a beiratkozás éve alapján nézhető meg a fizetendő költség(ek) összege.  

4.1.3. Az 1. részlet fizetési határidejének módosítása, részletfizetés lehetősége:

A költségtérítés/önköltség 1. részletéből csökkentés, kedvezmény nem adható, fizetési határidő módosítása vagy részletfizetés viszont kérelmezhető a 101/1 Kérelem költségtérítés/önköltség befizetési határidejének módosítására és a 101/2 Kérelem DIÁKHITELBŐL fedezendő tétel befizetési határidejének a módosítására Neptun kérvényeken. 


4.2. Költségtérítés/önköltség 2. részlet (felvett kreditek alapján fizetendő költségtérítés/önköltség) kiírása, befizetése, esetleges kedvezmények: 

4.2.1. A 2. részlet kiírása és fizetési határideje: 


A felvett kreditek alapján fizetendő önköltség 2. részlet várhatóan 2017. október második felében kerül kiírásra, 2017. november 25-i fizetési határidővel. 

4.2.2. A 2. részlet csökkentésének kérelmezése, fizetési határidejének módosítása, részletfizetés lehetősége: 


A felvett kreditek alapján fizetendő költségtérítés/önköltség csökkentése 2017. szeptember 3-án 23:59-ig díjmentesen kérelmezhető a 010/A Költségtérítés/önköltség csökkentés kérelem személyes okokból és a 003/A Költségtérítés csökkentés kérelem (aláírás esetén) Neptun kérvényeken. 

A 010/A Költségtérítés/önköltség csökkentés kérelem személyes okokból Neptun kérvény elfogadása esetén a Kari Tanulmányi Bizottság döntése szerinti kedvezményben részesül a hallgató. Kedvezményt általában kiemelkedő tanulmányi eredmény, közösségi vagy szakmai tevékenység vagy szociális helyzete alapján kaphat. Az önköltség (költségtérítés) csökkentés iránti kérelmek egységes kezeléséről és az adható kedvezményekről Kari szabályzat rendelkezik, ami elérhető a Karok honlapján. A tanulmányi eredmény a Neptun alapján ellenőrizhető, a közösségi és szakmai tevékenységet, valamint a szociális helyzetet igazolni szükséges. Az igazolásokkal kapcsolatban a Kari Hallgatói Képviseletek tudnak tájékoztatást adni. 
A 003/A Költségtérítés csökkentés kérelem (aláírás esetén) Neptun kérvényt csak a költségtérítéses pénzügyi státuszú hallgatóknak kell benyújtania, amennyiben vizsgás tantárgyra fizetendő költségtérítésből érvényes aláírásuk alapján költségtérítés kedvezményben szeretnének részesülni. Ha a tantárgyból érvényes aláírással rendelkezik, az adott tantárgyra meghatározott költségtérítés 1/3-át kell megfizetnie költségtérítésként. 
Az önköltséges pénzügyi státuszú hallgatóknak vizsgakurzus felvétele esetén nem kell beadniuk a 003/A sz. kérvényt, mivel az önköltséges hallgatóknak a BME Térítési és Juttatási Szabályzatának 26/A. § (5) bekezdése alapján alanyi jogon jár a kedvezmény, a felvett kreditek alapján fizetendő önköltség már a csökkentett összeggel kerül kiírásra. „Önköltséges hallgató vizsgakurzus felvételekor az adott tantárgy kreditalapon kalkulált önköltségi díjának
a) a felét fizeti, amennyiben féléves önköltségi díja kreditektől nem függő részt nem tartalmaz,
b) a negyedét fizeti, amennyiben féléves önköltségi díja kreditektől nem függő részt is tartalmaz.” 

A regisztrációs hetet követően a 2017. szeptember 17-én 23:59-ig a 010/B Határidőn túli költségtérítés/önköltség csökkentés kérelem személyes okokból és a 003/B Határidőn túli költségtérítés csökkentés kérelem meglévő tantárgy aláírás esetén Neptun kérvényeken kérhető kedvezmény a felvett kreditek alapján fizetendő költségtérítésből/önköltségből a 010/A és a 003/A kérvényekkel azonos módon. A 010/B és a 003/B kérvények viszont már díjköteles kérvények, vagyis leadásuk esetén 1200 Ft szolgáltatási díjat kell fizetnie. 

A felvett kreditek alapján fizetendő költségtérítés/önköltség tekintetében is kérhető fizetési határidő módosítás vagy részletfizetés a 101/1 és a 101/2 sz. Neptun kérvényeken legkésőbb 2017. november 30-án 23:59-ig

4.3. Képzési szerződés aláírása és leadása a KTH-ban:


A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény rendelkezése alapján az önköltség (költségtérítés) fizetése mellett folytatott képzés tekintetében hallgatói képzési szerződést kell kötni. A 2017/18/1 félévtől önköltséges képzésre felvett vagy önköltséges képzésre átsorolt hallgatók a képzési szerződést saját maguk nyomtatják ki 2 példányban a hallgatói Neptun web Információ/Általános nyomtatványok felületén a Képzési szerződés önköltséges hallgatók részére nyomtatványt kiválasztva és a sorvégi + (Lehetőségek) közül a Nyomtatásra kattintva. A rendszer pdf-ben generálja le a képzési szerződést, ami megnyitást követően nyomtatható. A kinyomtatott képzési szerződést elolvasást és aláírást követően a felvetteknek a beiratkozáson, az átsorolt hallgatóknak legkésőbb a regisztrációs hét végéig ügyfélfogadási időben a KTH (R. ép. aulában található) információs pultjánál kell leadniuk. Amennyiben a képzési szerződés leadását elmulasztja, akkor az aktív félévre bejelentkezését érvénytelenítik, vagyis státuszát passzívra módosítják (lásd még 2.2.1. bekezdés).


5. Kedvezményes tanulmányi rend kérelmezése:

A kedvezményes tanulmányi rend a 022 Kedvezményes tanulmányi rend iránti kérelem Neptun kérvényen 
a regisztrációs hét végéig (2017. szeptember 3-ig) adható be az alábbi indokok esetében: 
  • kiemelkedő tanulmányi eredmény, illetve tehetséggondozási programban való részvétel, 
  • párhuzamos képzésben – ide értve a nemzetközi csereprogramokat, mobilitási programokat és más ösztöndíjas képzéseket is – való részvétel, 
  • folyamatosan jó tanulmányi eredmény mellett végzett kiemelkedő szakmai tevékenység, illetve közösségi tevékenység vagy közfeladat ellátása, 
  • országos szintű, aktív élsportolói tevékenység,

a félév során bármikor beadható az alábbi indokok esetében:
  • szülés, illetve gyermekgondozás, továbbá szülési szabadság, 
  • szociális, illetve egészségügyi helyzet megváltozása.

A kérelemhez mellékelni szükséges egy Excel fájlt, amiben a hallgató megadja a kedvezménnyel érintett tantárgyak nevét, tárgykódját és a kedvezmény típusát. További mellékletként csatolandó a kérelemben megadott indokot alátámasztó dokumentum. A benyújtandó igazolásokat részletesen a BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 131. § (3) bekezdése tartalmazza. 
A kérelemről a Kari Tanulmányi Bizottság (KTB) dönt. A KTB engedélyét a KTH határozatban rögzíti. A határozat ügyfélfogadási időben vehető át a KTH R. épület aulájában található iratkiadójában. 
A hallgató a kedvezményes tanulmányi rendről kapott engedélyről és az abban foglaltakról köteles az érintett tantárgyak és kurzusok oktatóit tizenöt napon belül tájékoztatni, valamint a követelmények egyéni teljesítési módját és ütemezését előzetesen egyeztetni. A tájékoztatás és egyeztetés elmulasztása esetén a kedvezmény nem érvényesíthető. Az egyeztetés módjában Karonként eltérés lehet.


6. Félév eleji egyéb KTH-s ügyintézés:


6.1. Hallgatói jogviszony igazolás átvétele:

Hallgatói jogviszony igazolást a 2017/18/1 félévről előreláthatólag 2017. szeptember 5-től kérhet megnövelt ügyfélfogadási időben az R. épület aulájában az információs pultnál található munkahelyeken, amennyiben a bejelentkezési kötelezettségének eleget tett. 

6.2. Magyar és angol nyelvű igazolás a tanulmányi eredményekről:

Az R. ép. aulájában és a KTH folyosóján található terminálokon az Igazolás kérése a tanulmányi eredményekről menüpontot választva kapott sorszámmal igazolás kérhető az előző féléves tanulmányi eredményekről magyar és angol nyelveken a KTH-ban. Az igazolás (leckekönyvkivonat) kiadása abban az esetben lehetséges, ha a hallgatónak nincs lejárt határidejű tartozása. Az ügyintéző a kért dokumentumo(ka)t azonnal elkészíti. A dokumentumok 3 példányszám alatt ingyenesen kikérhetőek, 3 példányszám feletti kérés esetén 500 Ft szolgáltatási díj fizetendő. A fentiek alapján a 029 Leckekönyv fordítás kérése Neptun kérvény kikerült a beadható kérvények közül. A tanulmányi eredmények német nyelven igazolása megszűnt.

6.3. Diákigazolvány érvényesítése a 2017/18/1 félévben: 

A 2016/17/2 félévi diákigazolvány matricák 2017. október 31-ig érvényesek. A 2017/18/1 félévi érvényesítés kezdetéről honlapunkon tájékoztatjuk. Azok számára, akik a 2016/17/2 félévben passzív féléven voltak, és a 2017/18/1 félévben aktív félévre jelentkeznek be, várhatóan 2017. szeptember 5-től lesz lehetséges a diákigazolvány érvényesítése.

Az újonnan megrendelt diákigazolványok átvételének módjáról szintén tájékoztatni fogjuk honlapunkon. Kérjük, szíveskedjen tanulmányi híreinket rendszeresen követni.  

Jó tanulást és sikeres félévet, valamint hasznos tapasztalatokat kívánunk!
Központi Tanulmányi Hivatal
   

« Vissza