2 kiemelt hírünk érkezett, kérjük, olvassa el figyelmesen. [ bezárás ]

KTH 2. hallgatói hírlevél a 2016/17/2 félévzárásról

2017. június 21. szerda

Kedves Hallgató!

 

Véget ért a vizsgaidőszak, a nyári szünet megkezdése előtt hírlevelünkben szeretnénk a figyelmét felhívni néhány aktuális időszakra, teendőre és változásra, továbbá tájékoztatást adunk a nyári ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalókról is.

Lényeges változás, hogy a 0 kredites nyelvi kurzusokat szabályozó új Rektori-Kancellári Utasítás jelenik meg rövidesen. A szabályzat elérhető lesz a BME GTK Idegen Nyelvi Központ honlapján (www.inyk.bme.hu). A nyelvoktatással, valamint a nyelvi tantárgyak felvételével kapcsolatban több változást fog tartalmazni. A tantárgyfelvételt érintő legfontosabb változásokat közzétettük hírlevelünk 3.3.2. bekezdésében.  

Tartalomjegyzék:

1. Bejelentkezés a 2017/18/1 félévre

2. A 2016/17/2 félévi bejegyzések ellenőrzése

3. Tantárgy- és kurzusfelvétel

3.1. A kedvezményes tantárgy- és kurzusfelvétel

3.2. Az előzetes tantárgy- és kurzusfelvétel

3.3. Nyelvi tantárgyak felvétele

3.4. Ha sikertelen a tantárgy- és kurzusfelvétel

3.5. Tantárgy ismételt felvétele

4. Tanulmányi eredmények megállapítása, átsorolások, elbocsátások

4.1. Átsorolások

4.2. Elbocsátások

5. Nyári ügyintézés a KTH-ban és egyéb tudnivalók

5.1. KTH nyári ügyfélfogadási ideje

5.2. Hallgatói jogviszony igazolás és tanulmányi teljesítményekről szóló igazolás kérése

5.3. Diákigazolványt helyettesítő igazolás igénylése vidéki helyszínű szakmai gyakorlathoz


 

1. Bejelentkezés a 2017/18/1 félévre:

időszaka: 2017. június 20. 06:00 – 2017. szeptember 3. 23:59

  •  a Neptun hallgatói web Ügyintézés/Beiratkozás/Bejelentkezés felületén az adott félév kiválasztását követően a + (Lehetőségek) opción belül a Beiratkozást kiválasztva, majd a Nyilatkozat - félév státuszáról feliratú ablakban az aktív vagy passzív lehetőség megjelölése után a Nyilatkozom gombra kattintva. A Neptun rendszerüzenetet küld a bejelentkezés sikerességéről.

  • Minden képzésen, ahol jogviszonnyal rendelkezik, el kell végezni a bejelentkezést. A képzések között vál(asz)tani a Neptun ablak bal felső sarkában található Képzés menüpontra kattintva megjelenő Képzésválasztás ablakban tud.

  • Aktív félévre lejárt határidejű tartozás nélkül jelentkezhet be.

  • Passzív félévre egybefüggően két félévben jelentkezhet be, a hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetésének két félévnél hosszabb időtartamát a hallgató kérelmére, különösen indokolt esetben a Kari Tanulmányi Bizottság engedélyezheti. A kérelem a 036B Kérelem a passzív félévek megengedett számának emelésére Neptun kérvényen nyújtható be 2017. június 26-tól szeptember 3-ig.

  • A BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzata alapján a passzív félévek összesített száma korlátozott az alábbiak szerint: alapképzésen 4, mesterképzésen 4, osztatlan képzésen 6 passzív féléve lehet összesen. Felhívjuk figyelmét, hogy a BME megszünteti a hallgatói jogviszonyát, ha a passzív féléveinek összesített száma elérte a szabályzat szerint engedélyezettet és a 2017/18/1 féléve ismét passzív félévnek minősülne, valamint nem rendelkezik engedéllyel a passzív félévek számának emelésére. 
     
  • Hallgatói jogviszonya abban az esetben is megszűnik, ha a félévre bejelentkezést egymást követően harmadik alkalommal is elmulasztja, vagyis nem jelenti be sem tanulmányai folytatását, sem annak szüneteltetését.

[tartalomjegyzék]

2. 2016/17/2 félévi bejegyzések ellenőrzése:


A Tanszékek 2017. június 21-én 23:59-ig jegyezhetik be az eredményeket a Neptunba.
A bejegyzéseket a Neptun hallgatói web Tanulmányok/Leckekönyv felületén követheti nyomon. Ha eltérést talál, június 21-ig közvetlenül a Tanszéken jelezheti, június 21-ét követően pedig a 006 Jegyeltérés bejelentése Neptun kérvényen.

[tartalomjegyzék]

3.     Tantárgy- és kurzusfelvétel:

  • A tantárgyfelvételhez a Neptun hallgatói web Tárgyak/Tárgyfelvétel felületén a Csak a meghirdetett tárgyak jelölőnégyzet bepipálását követően a féléveknél a 2017/18/1 félévet kiválasztva, a tárgytípusnál a mintatanterv tárgyait bejelölve, majd a mintatantervek közül a megfelelőt kiválasztva listázhatóak a meghirdetett tantárgyak. A + (Lehetőségek) közül a Tárgy adatok opciót kiválasztva megjelennek a meghirdetett kurzusok. A felvenni kívánt kurzusok kiválasztása után a Mentés gombra kattintva felvételre kerül a tantárgy a megjelölt kurzusokkal.

  • A tantárgyleadáshoz a Tárgyak/Felvett tárgyak felületen a 2017/18/1 félévre felvett tantárgyak listázását követően a leadni kívánt tantárgynál a + (Lehetőségek) opción belül a Tárgyleadást választjuk.

  • A tantárgyfelvételhez előzetesen be kell jelentkezni aktív félévre, nem lehet lejárt határidejű tartozása és a tantárgy felvételi követelményét, esetlegesen a kurzushoz beállított követelményt is teljesíteni szükséges. A kurzushoz beállított jelentkezési követelményt az alábbiak szerint nézheti meg: a Tárgyak/Tárgyfelvétel felületen kiválasztott tantárgy sorára állva a + (Lehetőségek) közül a Tárgy adatok opciót kiválasztva megjeleníthetőek a meghirdetett kurzusok, majd adott kurzusra kattintva a Kurzus adatok ablak Alapadatok fülén az Előkövetelmény mezőben látszik a jelentkezési követelmény.
     
  • A kurzusok Megjegyzés mezőjét is javasolt ellenőrizni, mivel a tanszékek a kurzus Megjegyzés mezőjében is közölhetnek a tantárgyfelvételt érintő információkat (pl. adott gyakorlati kurzust milyen kurzuskódú laborkurzussal együttesen kell felvenni, a létszám nem emelhető a terem kapacitása miatt, stb.).

  • Vizsgakurzusra jelentkezés előtt szíveskedjék ellenőrizni az aláírás érvényességét. Vizsgajeggyel záruló tantárgy aláírása általában a megszerzés félévében és az azt követő hat félévben érvényes, de a tantárgykövetelmény rendelkezhet ettől eltérően. Ha a tantárgykövetelmény nem tartalmaz eltérő rendelkezést, akkor a 2017/18/1 félévben a 2014/15/1 félévben, vagy azután megszerzett aláírások lesznek érvényesek.

  • Amennyiben a hallgató több szakon (képzésen) is folytat tanulmányokat, az adott szak mintatantervéhez tartozó kurzusokat a másik szak (képzés) irányából kizárólag az anyakar és a másik érintett kar Kari Tanulmányi Bizottságának együttes engedélye alapján veheti fel. Az ilyen irányú kérelem a 999 A felsorolt kérvényfajtákba nem foglalható kérések Neptun kérvényen nyújtható be.  

[tartalomjegyzék]

3.1. A kedvezményes tantárgy- és kurzusfelvétel:

időszaka: 2017. június 22. 12:00 – 2017. június 22. 17:00


A 2017/18/1 félévi tantárgy- és kurzusjelentkezéseknél az Építőmérnöki, Építészmérnöki, valamint a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karok Tanulmányi Bizottságai részesítik előnyben a hallgatókat az alábbi feltételek teljesülése esetén:

az Építőmérnöki Karon

az Építészmérnöki Karon

a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon

azokat a BSc-s és MSc-s hallgatókat részesíti a KTB kedvezményben, akiknek a 2016/17/2 félévet követően a halmozott súlyozott tanulmányi átlaga (kumulált átlaga) legalább 3,50.

azokat a BSc-s és osztatlan képzéses hallgatókat részesíti a KTB kedvezményben, akiknek a 2016/17/2 félévet követően a halmozott súlyozott tanulmányi átlaga (kumulált átlaga) legalább 3,70.

azokat a hallgatókat részesíti a KTB kedvezményben, akiknek a 2016/17/2 félévi kreditindexe (ösztöndíjindexe) legalább 3,90, vagy a TDK eredmény, a szakkollégiumban vagy a Formula Racing Team-ben végzett tevékenység alapján a Kari Tanulmányi Bizottság által meghatározott hallgatói csoportba tartoznak.

 


A KTH
a június 22-én délelőtt elvégzett átlagolást követően Neptun üzenetben értesíti a kedvezményben részesített hallgatókat. A féléves és kumulált eredmények az átlagolást követően ellenőrizhetőek a hallgatói Neptun web Tanulmányok/Tanulmányi átlagok felületén.

[tartalomjegyzék]

3.2. Az előzetes tantárgy- és kurzusfelvétel:

időszaka: 2017. június 22. 18:00 – 2017. augusztus 25. 12:00


Az előzetes tantárgyfelvételi időszakot követően a regisztrációs hét első napján – 2017. augusztus 28-án – 18 órától lesz ismét lehetősége tantárgyat felvenni. 

[tartalomjegyzék]

3.3. Nyelvi tantárgyak felvétele:

3.3.1.        Tárgyfelvételhez rendelkezésre álló ingyenes nyelvi egységek:


A 2017/18/1 félévben ingyenesen felvehető nyelvi egységek megtekinthetőek a Neptun hallgatói web Saját adatok/Személyes adatok felületén az Ex17 – Ex21 mezőkben. A közzététellel kapcsolatos tájékoztató olvasható a KTH honlapján (http://www.kth.bme.hu/hivatal/hirdetmenyek/aktualis/1769/).

A közzétett adatokkal szemben a 051 Felszólalás a közzétett ingyenes nyelvi egységek adataival szemben Neptun kérvényen élhet felszólalással 2017. július 7-ig.

3.3.2.        Nyelvi tantárgyak felvételével kapcsolatos változások:


A 0 kredites nyelvi kurzusokat szabályozó rektori-kancellári utasítás frissítése folytán sok változás várható.

Ezek közül a tárgyfelvételt illetően a legfontosabbak:

 

  • CSOPORTMÉRETEK: Az eddigi kis és nagycsoportok helyett egységesen min. 10 max. 18 fős kurzusok indulnak.

  • ÚJ TÍPUSÚ KURZUSOK: A megszokott 2x2 órás kurzusok mellett 0 kredites 1x2 órás szintentartó, nyelvi készségfejlesztő és nyelvtani rendszerező kurzusok is indulnak.

  • TÁMOGATÁS: A nyelvi támogatási egységeket ezentúl nem a csoportnagyság, hanem az óraszám szabja meg: 2x2 órás kurzusért 2, 1x2 órás kurzusért 1 támogatási egységet számítanak fel.

  • TÁRGYFELVÉTEL: A 0 kredites nyelvi tárgyak felvétele és leadása a TVSZ vonatkozó szabályai szerint történik.

Kérjük, a bővebb tájékoztatásért keresse fel az Idegen Nyelvi Központ honlapját (www.inyk.bme.hu).

[tartalomjegyzék]

3.4. Ha sikertelen a tantárgy- és kurzusfelvétel:


A tantárgy végleges követelményének teljesülése ellenére sikertelen tantárgyfelvételt a 017 Kivizsgálási kérelem sikertelen tantárgy-felvétel miatt Neptun kérvényen jelezheti a kedvezményes tantárgyfelvételi időszak kezdetétől a regisztrációs hét végéig.


Kurzuslétszám bővítésével kapcsolatban a tantárgyat oktató Tanszéken kérhet segítséget.


A Neptun működési hibája
miatt sikertelen tantárgyfelvételt a neptun@bme.hu címre küldött levélben tudja jelezni. Kérjük, leveléhez szíveskedjék képernyőképet is csatolni.

[tartalomjegyzék]

3.5. Tantárgy ismételt felvétele:

3.5.1. Korábban felvett, de nem teljesített tantárgy ismételt felvétele:


A 2012. szeptember 1-jétől hallgatói jogviszonyt létesített hallgatók valamely tantárgy korábban nem teljesített kurzusának ismételt felvételéért felvett kurzusonként különeljárási díjat kötelesek fizetni. A különeljárási díj mértéke 4500 Ft/kurzus.


Nem díjköteles
az alábbi tantárgyak és kurzusok ismételt felvétele:

  • szakmai gyakorlat;
  • szigorlat;
  • laborfelmentett kurzus (amennyiben a hallgató valamennyi követelményt teljesített az előző tantárgyfelvétel során).


3.5.2.
Korábban felvett és teljesített tantárgy javító célú ismételt felvétele:


A tantárgy javító célú ismételt felvétele a 008 Kérelem ismételt tárgyfelvételre/javító célú újrateljesítésre korábban már teljesített tárgyból Neptun kérvényen kérelmezhető a legtöbb Karon a regisztrációs hét végéig. A kérvény pontos beadási határideje a Neptun hallgatói web Ügyintézés/Kérvények/Kitölthető kérvények felületén látható az érvényesség vége oszlopban. A kérvény díjköteles, beadása 4500 Ft összegű különeljárási díj megfizetéséhez kötött. A kérvényről a Kari Tanulmányi Bizottság dönt, aki a tantárgyhoz tartozó kurzusok függvényében további különeljárási díj megfizetését határozhatja meg. A befizetett díj nem téríthető vissza.

A kérvény elfogadása esetén a 2017/18/1 félévre tényleges tantárgyfelvétel nem történik, a KTH az engedélyről határozatot állít ki, amit a hallgatónak a tantárgyat oktató Tanszéken le kell adnia. A félév végén a Tanszék az eredményt a határozaton rögzíti és megküldi a KTH-nak. Javítás esetén az eredmény a tantárgy eredeti teljesítésének félévére kerül bejegyzésre.

A javító célú ismételt tantárgyfelvétel során az érintett tantárgyból korábban megszerzett kredit nem vehető el, továbbá a korábbi és az új eredmény közül a hallgató számára kedvezőbbet kell figyelembe venni.

Ugyanazon tantárgy esetében legfeljebb egy alkalommal élhet a hallgató a javító célú ismételt tantárgyfelvétel lehetőségével. Javító céllal tantárgyat felvenni a teljes tanulmányi idő alatt legfeljebb az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditmennyiség – felfelé kerekített – tíz százalékáig lehet.

[tartalomjegyzék]

4.Tanulmányi eredmények megállapítása, átsorolások, elbocsátások:


A KTH a június 22-én elvégzett átlagolás segítségével megállapítja a féléves és kumulált tanulmányi eredményeket, és előre láthatólag a június 26-i héten a Neptun tanulmányi rendszerben küldött üzenetben, majd az értesítési, ennek hiányában állandó lakcímre küldött határozatban értesíti az átsorolásban és a tanulmányi okból történő elbocsátásban érintett hallgatókat. Fellebbezni a határozatban leírtak szerint lesz lehetőség. A fellebbezéssel és a jogorvoslati eljárással kapcsolatos tudnivalókat a nyár folyamán a KTH honlap Hirdetmények felületén tesszük közzé.

[tartalomjegyzék] 

4.1. Átsorolások:

4.1.1. Átsorolás tanulmányi eredmény alapján:


A KTH honlap Szabályzatok felületén elérhető a tanulmányi teljesítményhez tartozó átsorolási szabályok rendjéről szóló tájékoztató, ami a 2012. szeptember 1-jétől jogviszonyt létesített hallgatók tekintetében tartalmazza az átsorolási szabályokat a felvétel tanéve szerinti bontásban. A tájékoztató részletesen ismerteti a jogszabályi előírásokat és azok változásait, továbbá példákkal is magyarázza az előírásokat.

4.1.2. Átsorolás támogatási idő lejárta alapján:


A Felsőoktatási Információs Rendszerben (a továbbiakban: FIR-ben), valamint a Neptunban nyilvántartott adatok alapján kerül megállapításra a hallgatók által felhasznált állami ösztöndíjas/államilag támogatott félévek száma. A KTH az átsorolást a jogszabályi előírások alapján hivatalból végzi el. A támogatási idő lejárta miatt azok a hallgatók kerülnek átsorolásra önköltséges/költségtérítéses képzésre, akiknek a 2016/17/2 félév végén lejár a 12 féléves egyéni, vagy az adott képzéshez rendelkezésre álló (képzési idő+2 félév) támogatási ideje.

A támogatási időt a másik felsőoktatási intézményben felhasznált félévek is csökkenthetik, ezért a https://ugyintezes.magyarorszag.hu/szolgaltatasok/fir.html oldalon javasolt utánanézni az egyes felsőoktatási intézményekben nyilvántartott felhasznált féléveknek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az adott képzéshez rendelkezésre álló támogatási időbe bele kell számítani az előző azonos képzésen elhasznált támogatási időt is.

4.1.3. Átsorolás önköltséges/költségtérítéses képzésre hallgatói kérelem alapján:


2017. július 28-ig a 012/B Átsorolási kérelem költségtérítéses/önköltséges pénzügyi státuszba Neptun kérvényen kérelmezhető
, ha a 2017/18/1 félévtől önköltséges/költségtérítéses költségviselési formában szeretné tanulmányait folytatni (például azért, mert a mesterképzésen szeretne több állami támogatású félévet igénybe venni). A kérvény elfogadása esetén a besorolás legalább egy tanév időtartamra szól és a visszasorolásra csak a tanulmányi eredmény alapján történő átsorolásnál előírtak szerint lesz lehetőség.

[tartalomjegyzék]

4.2. Elbocsátások


A BME
a 2016/17/2 félév vizsgaidőszakának lezárását követően tanulmányi okból az alábbi indokok alapján szüntetheti meg hallgatói jogviszonyát egyoldalú nyilatkozattal:

  • Amennyiben a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő kétszerese lejár és nem szerez végbizonyítványt (abszolutóriumot). Ha a hallgató más felsőoktatási intézményből történő átvétellel, vagy intézményen belüli képzésváltás után került a képzésre, akkor a Kari Tanulmányi Bizottság által az átvételi döntésben meghatározott határidőig kell a végbizonyítványt megszereznie.

A végbizonyítvány megszerzésére rendelkezésre álló határidő a Neptun hallgatói web Tanulmányok/Képzés adatok felületén is megtekinthető a Várható befejezés mezőben.

  • Amennyiben azonos képzésen, azonos tantárgyból 2012. szeptember 1-jét követően tett sikertelen vizsgáinak/szigorlatainak, javító- és ismétlő javító vizsgáinak/szigorlatainak összesített száma eléri a hatot. Sikertelen vizsgának azt a vizsgát kell tekinteni, amit a hallgató megkísérel teljesíteni, de elégtelen (1) jegyet kap.

A 6 elégtelen miatti elbocsátás jogszabályi előírás, ezért az elbocsátás alól méltányossági alapon sem lehet felmentést kapni.

  • Amennyiben 2015. október 1-je után létesített hallgatói jogviszonyt mesterképzésben és a halmozott súlyozott tanulmányi átlaga a beiratkozást követő második aktív félév végén nem éri el a 2,50 értéket.  
     
  • Amennyiben 2015. október 1-je után létesített hallgatói jogviszonyt és az utolsó három aktív félévében nem szerzett legalább 20 kreditet, feltéve, hogy nem vett részt külföldi részképzésben, amelyben folytatott tanulmányai a BME-n beszámíthatóak,

    vagy az adott képzésre újra felvételt nyert és a beiratkozástól számított első három aktív félévében nem szerzett legalább 10 kreditet, feltéve, hogy nem vett részt külföldi részképzésben, amelyben folytatott tanulmányai a BME-n beszámíthatóak.

[tartalomjegyzék]

5.     Nyári ügyintézés a KTH-ban és egyéb tudnivalók:

5.1. KTH nyári ügyfélfogadási ideje:

A KTH nyáron is nyitva tart. Június végétől kedd, szerda és csütörtöki napokon délelőtt lesz ügyfélfogadás. Az adott napi ügyfélfogadási időről honlapunkon (http://www.kth.bme.hu/) tájékozódhat. Nyáron is bizalommal fordulhat hozzánk ügyfélfogadási időben személyesen vagy információs e-mail címünkre (info@kth.bme.hu) küldött levélben. A legfontosabb információkat honlapunkon is közzé tesszük. Kérjük, rendszeresen tájékozódjék honlapunkon is.

[tartalomjegyzék]

5.2. Hallgatói jogviszony igazolás és tanulmányi teljesítményekről szóló igazolás kérése:


Hallgatói jogviszony igazolás
személyesen ügyfélfogadási időben az R. ép. aulájában található iratkiadóban kérhető, a nyári időszakban (augusztus 25-ig) is lehetőség van a hallgatói jogviszony igazolás postázását kérni a Neptun tanulmányi rendszerben megadott értesítési, annak hiányában állandó lakcímére. A hallgatói jogviszony igazolás postázása a 027 Különleges hallgatói jogviszony igazolás kérése Neptun kérvényben kérhető. Az igazolásért 500 Ft szolgáltatási díj fizetendő gyűjtőszámláról.

Tanulmányi teljesítményekről szóló igazolás ügyfélfogadási időben az ügyfélhívón "Igazolás kérése a tanulmányi eredményekről" sorszámot választva kérhető díjmentesen, amennyiben a 2016/17/2 félévben aktív vagy passzív volt a státusza és 2009. szeptember 1-jétől kezdte meg tanulmányait.

Ha jogviszony kezdete vagy státusza alapján nem ebbe a hallgatói csoportba tartozik, a GY.I.K.-ben (http://www.kth.bme.hu/hivatal/hirdetmenyek/gyik/#lkvmasolat) leírtak szerint igényelhet leckekönyvmásolatot, vagy a tanulmányi eredményekről igazolást.

[tartalomjegyzék]

5.3. Diákigazolványt helyettesítő igazolás igénylése vidéki helyszínű szakmai gyakorlathoz:


Amennyiben nyári szakmai gyakorlatát nem budapesti helyszínen tölti, felhívjuk a figyelmét a 066sz Vidéki helyszínű oktatás, szakmai gyakorlat miatti igazolás kérése Neptun kérvényen igényelhető igazolásra, amely birtokában a diákigazolvánnyal azonos kedvezményt vehet igénybe a lakhelye és a szakmai gyakorlat helyszíne között.


Kellemes pihenést és szép nyarat kívánnak a KTH munkatársai!

Ui.: Várhatóan augusztus közepén újabb hírlevéllel jelentkezünk a félévkezdéssel kapcsolatos tudnivalókról.

[tartalomjegyzék]

 

KTH hallgatói hírlevél 2016/17/2 félévzárásról 1. – vizsgajelentkezési-, pótlási- és vizsgaidőszak

2017. május 5. péntek

Kedves Hallgató!

Hírlevelünkben a vizsgajelentkezési-, pótlási- és vizsgaidőszakkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról adunk tájékoztatást, aminek keretében

  • közöljük az időszakok pontos időtartamát;
  • összefoglaljuk azokat az eljárásbeli változásokat, amiket a hallgatók által fizetendő egyéb díjakról szóló 4/2017. (1. 16.) számú Kancellári Utasítás hatálybalépése vezetett be;
  • megemlítjük a teljesség igénye nélkül az időszakokat érintő szabályzati előírásokat;
  • felsoroljuk az aktuális Neptun kérvényeket, ill. ehhez kapcsolódóan szólunk az egyes kérvényeket érintő változásokról;
  • továbbá hírt adunk egyéb félévzárással kapcsolatos információkról is.

A változásokra (VÁLTOZÁS!) a hírlevél soraiban külön is felhívjuk a figyelmet.

Egyik lényeges változás, hogy az összegző teljesítményértékelés második alkalommal történő pótlására, javítására (pót-pót zh) csak akkor tud jelentkezni, ha a Neptun hallgatói web Pénzügyek/Befizetés felületén a második pótlásért fizetendő 5500 Ft összegű különeljárási díjat saját magának előre kiírja és befizeti.További  változás, hogy a második pótláshoz ún. Díjköteles pótlás típusú vizsgára kell feljelentkeznie. A tétel kiírás – befizetés – vizsgajelentkezés folyamatáról részletes leírást talál a 2. A pótlási időszakról (előírások, hallgatói teendők, változások): c. bekezdésben, valamint a lépéseket egy másfél perces videón is megtekintheti a KTH honlapjánJavasoljuk, legyen figyelemmel gyűjtőszámlája egyenlegére is annak érdekében, hogy a szükséges fedezet mindig rendelkezésére álljon.

Tartalomjegyzék

1. Az időszakok

2. A pótlási időszakról (előírások, hallgatói teendők, változások)

Késedelmes feladatleadás

Szorgalmi időszakban végzett összegző teljesítményértékelések (zárthelyi dolgozatok) javítása, pótlása

Tétel kiírás lépései - a második pótlásért fizetendő különeljárási díj kiírása példáján

3. A vizsgajelentkezésről

Vizsgára/szigorlatra jelentkezés/lejelentkezés lépései

Tartozás esetén nem jelentkezhet vizsgára

Vizsgázni érvényes aláírással lehet

Megajánlott jegy esetén is szükséges a vizsgajelentkezés

4. A vizsgaidőszakról

Javító- és ismétlő javító vizsgák

Vizsga előtt kötelező a személyazonosság igazolása

Vizsgáról távollét igazolása 8 napon belül a Tanszéken

Halasztott vizsga

Elbocsátás 6. elégtelen vizsgajegy megszerzése esetén

5. Aktuális Neptun kérvények, változások egyes kérvények beadásában

 

1. Az időszakok:

időszak megnevezése

időszak kezdete

időszak vége

vizsgajelentkezési időszak

2017. május 8. 18:00

2017. június 19. 23:59

pótlási időszak

2017. május 15.

2017. május 19.

vizsgaidőszak

2017. május 22.

2017. június 19.

[vissza] 

2. A pótlási időszakról (előírások, hallgatói teendők, változások):

A félévközi érdemjegy, a vizsgával záruló tantárgyak esetében pedig az aláírás megszerzése érdekében szükséges tanulmányi teljesítményértékelések javítására vagy pótlására a szorgalmi időszakot követően a pótlási időszakban kerülhet sor.

 

Késedelmes feladatleadás:

Amennyiben a tantárgykövetelmény lehetővé teszi, az otthon készített feladat, terv, hallgatói mű, stb. a tantárgykövetelményben előírt határidő után késedelmesen beadható a pótlási időszak végéig. Az eredeti és az új leadási határidő között legalább egy hetet kell biztosítani. A késedelmes feladatleadásért különeljárási díjat kell fizetni. A hallgatók által fizetendő egyéb díjakról szóló 4/2017. (1. 16.) számú Kancellári Utasítás előírásai szerint a fizetendő különeljárási díj összege (VÁLTOZÁS!) 3200 Ft. A különeljárási díjat a tanszék adatszolgáltatása alapján a Dékáni Hivatal írja ki (VÁLTOZÁS!) a késedelmes teljesítést követő 8 napon belül. A kirovandó különeljárási díjról már előre tájékozódhat, mivel a tanszékek feladatként rögzítik, ami a Neptun hallgatói web Tárgyak/Feladatok felületén látható az aktuális félévnél. A feladat valamennyi tantárgynál Késés miatt kiírandó különeljárási díjak száma néven látható. Különeljárási díj kirovására viszont csak akkor kerül sor, ha a tanszék a feladathoz eredményt rögzít, vagyis az eredmény oszlop kitöltötté válik. Amilyen szám az eredmény oszlopban rögzítésre kerül, annyiszor 3200 Ft különeljárási díj lesz fizetendő. (VÁLTOZÁS!) A befizetési határidő a kirovást követő 15 nap. Amennyiben a tanszék által rögzített eredménnyel nem ért egyet, reklamációjával a különeljárási díj Neptunban való kiírását megelőzően a tanszékhez fordulhat. A Neptunban történő díjkiírást követően a kiírt tétel ellen a kiírást követő 15 napon belül a 007 Felszólalás fizetési kötelezettség kirovása ellen elektronikus kérvényen lesz lehetősége felszólalni. (VÁLTOZÁS!) A kérvény 2017. május 8-tól az Ügyintézés/Kérvények/Kitölthető kérvények felület helyett a Pénzügyek/Befizetés felületen adható be. A kérvény beadásával kapcsolatos további tájékoztatást olvashat a 5. Aktuális Neptun kérvények, változások egyes kérvények beadásában: c. bekezdésben.  

[vissza] 

Szorgalmi időszakban végzett összegző teljesítményértékelések (zárthelyi dolgozatok) javítása, pótlása:

A tanszék által javításra, ill. pótlásra meghatározott első alkalom igénybevételére a kurzust felvett minden hallgató díjmentesen jogosult, ha a tantárgykövetelményben, illetve BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban előírt jelenléti követelményeket teljesítette.

Amennyiben a tantárgykövetelmény lehetőséget biztosít, a hallgató a szorgalmi időszakban végzett összegző teljesítményértékelést második alkalommal is pótolhatja, ill. javíthatja. Az összegző teljesítményértékelések második pótlási és javítási lehetőségével akkor élhet a hallgató, ha a teljesítményértékelésen vagy annak első alkalommal meghirdetett pótlási vagy javítási lehetőségén részt vett.

A második pótlás ún. díjköteles pótlás, vagyis különeljárási díj megfizetéséhez kötött, a pótlás teljesítésére a vizsgaidőszak első hetének harmadik napjáig (2017. május 24-ig) van mód.

A tanszék abban az esetben köteles a második pótlási, illetve javítási lehetőséget biztosítani, ha a korábbi összegző teljesítményértékelések során a hallgatók legalább egyharmada nem szerzett „Aláírva” aláírás bejegyzést vagy elégtelentől különböző félévközi érdemjegyet.

(TÖBB VÁLTOZÁS!) A tanszékek a második pótlási/javítási lehetőséget a Neptunban „Díjköteles pótlás” típusú vizsgaalkalomként írják ki, amire a vizsgákkal azonos módon a Vizsgák/Vizsgajelentkezés felületen kell jelentkezni. Az előre megfizetendő különeljárási díjat a hallgató saját magának írja ki a Neptunban. A különeljárási díj összege a hallgatók által fizetendő egyéb díjakról szóló 4/2017. (1. 16.) számú Kancellári Utasítás 1. § (1) a) pontja előírása szerint 5500 Ft. A különeljárási díjat a pótlásra jelentkezésig kell megfizetni. Amennyiben a díjfizetés nem történik meg előzetesen, a hallgató nem kezdheti meg a pótlást, ill. a javítást, továbbá azok nem értékelhetőek.

[vissza] 

Tétel kiírás lépései - a második pótlásért fizetendő különeljárási díj kiírása példáján:

A hallgató saját magának a hallgatói Neptun web Pénzügyek/Befizetés felületen a Műveletek közül a Tétel kiírás gombra kattintva tud díjat kiírni. A megjelenő Kiírt tétel létrehozása nevű ablakban a legördülő listából először a fizetési jogcímet kell kiválasztaniami a második pótlás esetében Szolgáltatás jogcím. A jogcím kiválasztását követően jelennek meg a további mezők, amiket a második pótlás érdekében történő tételkiíráshoz az alábbiak szerint töltünk ki: a Félévek: mezőben a 2016/17/2 félévet, a Szolgáltatás típusa: mezőben a Teljesítményértékelés második pótlása, javítása opciót, a Tárgyak: mezőben pedig azt a tantárgyat kell a legördülő mezőből kiválasztani, amiből igénybe szeretné venni a második pótlási alkalmat. Ha minden mező megfelelően beállításra került, akkor a Tétel létrehozása gombra kattintva történik meg a tétel kiírása. A kiírás sikerességéről Siker nevű ablakban kapunk visszajelzést.

A kiírt tétel a Pénzügyek/Befizetés felületen a Befizetés fülön a Befizetendő kiírt tételek között jelenik meg. A tétel neve a Szolgáltatás típusa: mezőben kiválasztott díjtípus (pl. Teljesítményértékelés második pótlása, javítása) lesz. A tétel megjelenítéséhez javasolt ugyanezen a felületen a Szűréseknél a Félévek: mezőben a 2016/17/2 félévet vagy a Minden félév opciót, a Státusz: mezőben az Aktív opciót bejelölni, majd a Listázás gombra kattintani.

A tétel befizetése a már ismert módon történik, vagyis a tétel sorára állva a sor végi jelölőnégyzettel a befizetendő tételt kijelölve a Befizet gombra kattintunk, majd a rendszer által küldött kérdést (Biztosan befizeti?) az Igen gombra kattintva nyugtázzuk. Az Igen gombra kattintást követően megjelenő 2.) Befizetés típusa - Kiírt tétel befizetés felületen ellenőrizzük a Gyűjtőszámlás fizetés kiválasztását, majd ismét a Befizet gombra kattintunk. A sikeres befizetést a Siker feliratú ablak jelzi, valamint a tétel státusza Aktívról Teljesítettre változik.

A hallgató a saját maga által kiírt és még teljesítetlen (=Aktív státuszú) tételeket tudja törölni. A törléshez a tétel sorára állva a sorvégi jelölőnégyzettel a tételt kijelölve a Törlés gombra kell kattintani. A rendszer rákérdez, hogy biztosan töröljük-e a tételt, majd az Igen gomb megnyomását követően Siker feliratú ablakban jelzi vissza a törlés megtörténtét. A tétel a törlést követően Törölt státusszal jeleníthető meg a Pénzügyek/Befizetés felületen.

A Tanszék által kiírt Díjköteles pótlás típusú vizsgaalkalomra a Neptun hallgatói web Vizsgák/Vizsgajelentkezés felületén jelentkezhet, ha a vizsga sora végén a +(Lehetőségek) opción belül a Jelentkezés opcióra kattint. A sikeres jelentkezésről a jelentkezést követő felugró ablakban kap visszajelzést. A sikeres jelentkezésnek feltétele az előzőleg befizetett különeljárási díj.

Ahogyan a bevezető sorokban jeleztük, a folyamat áttekintését a Neptun Üzemeltetés által készített videó is segíti, ami letölthető <<innen>> 

 [vissza]

 

3. A vizsgajelentkezésről:

Vizsgára/szigorlatra jelentkezés/lejelentkezés lépései:

Neptun hallgatói web Vizsgák/Vizsgajelentkezés felülete szolgál a vizsgára/szigorlatra való jelentkezésre. A 2016/17/2 félév és a tantárgy kiválasztását követően a Vizsgák listázása gombra kattintva jelennek meg a meghirdetett vizsgaalkalmak. A megfelelő vizsgaalkalom kiválasztása után a sor végén található + (Lehetőségek) közül a Jelentkezés opciót választva tehető meg a jelentkezés. Ugyanezen a felületen lehetséges a korábban felvett vizsga leadása, amennyiben a + (Lehetőségeknél) a Leadás opciót választjuk.

Az adott tantárgyból korábbi és a jelenlegi félévben elért valamennyi eredménye egyben megtekinthető, ha a vizsga sorában a tantárgy előtti + ikonra kattint.

Jelentkezés/lejelentkezés előző nap 12 óráig, kivéve egyedi jelentkezési időszakhoz kötött vizsgaalkalmak:

Vizsgaalkalomra jelentkezni, a jelentkezést visszavonni a vizsgát megelőző nap 12:00 órájáig kizárólag a Neptunon keresztül lehet.

Szigorlat szóbeli részvizsgájához, továbbá a Tanszék által a szorgalmi vagy pótlási időszakra esetlegesen előrehozott vizsgaalkalomhoz a Tanszék egyedi vizsgajelentkezési időszakot állíthat be, mely legkorábban a vizsga/szigorlat kezdete előtt hetvenkét órával érhet véget. Ha a Tanszék egy vizsgaalkalomhoz (pl. szigorlat, előrehozott vizsga) egyedi vizsgajelentkezési időszakot állít be, akkor az időszak a Neptun hallgatói web Vizsgák/Vizsgajelentkezés felületénaz adott tantárgy vizsgaalkalmának sorára állva a + (Lehetőségek) felületen a Vizsga adatok  opciót kiválasztva megjelenőVizsga adatok ablak Alapadatok fülén az Egyedi vizsgajelentkezési időszak kezdete és vége mezőkben tekinthető meg.

[vissza] 

Tartozás esetén nem jelentkezhet vizsgára:

Lejárt határidejű tartozás esetén nem jelentkezhet vizsgára. Esetleges tartozását a Neptun hallgatói web Pénzügyek/Befizetés és Visszafizetés felületein ellenőrizheti a Minden félév és az Aktív státuszú szűrések beállítását követő listázással.

[vissza] 

Vizsgázni érvényes aláírással lehet:

A vizsgával záruló tantárgyaknál a vizsgára bocsáthatóság feltétele az „Aláírva” aláírás bejegyzés megszerzése a szorgalmi vagy legkésőbb a pótlási időszak végéig. Szigorlatot az a hallgató tehet, aki a mintatantervben előírt előzetes feltételeket teljesítette és a szigorlathoz rendelt tantárgyak kreditjét megszerezte.

Vizsgajeggyel záruló tantárgy aláírásáltalában a megszerzés félévében és az azt követő hat félévben érvényes. A 2016/17/2 félévben a 2013/14/2 félévben, vagy azután megszerzett aláírások érvényesekA BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 114. § (5) bekezdése lehetővé teszi, hogy a tantárgykövetelmény az érvényesség tekintetében a fentiektől eltérően rendelkezzen. A korábban megszerzett aláírás csak a Kari Tanulmányi Bizottság külön engedélye esetén vehető figyelembe a vizsgajelentkezésnél.

Aláírás megtagadása esetén az esetlegesen felvett vizsgáról Önnek kell lejelentkeznie, mert a lejelentkezés elmulasztása esetén az igazolatlan távolmaradásért (VÁLTOZÁS!) 5500 Ft összegű különeljárási díjat kell fizetnie.

[vissza] 

Megajánlott jegy esetén is szükséges a vizsgajelentkezés:

Amennyiben vizsgával záruló tantárgyból megajánlott jegyet kap, szíveskedjék a tantárgyat oktató tanszékkel vagy az oktatóval egyeztetni, hogyan kerül bejegyzésre az eredménye. Az eredmény beírásához Önnek kell feljelentkeznie egy előre meghatározott vizsgaalkalomra vagy a tanszéki adminisztrátor jelentkezteti fel és írja be az eredményét. Vizsgajelentkezés hiányában a tanszék nem fogja tudni beírni az eredményt a Neptunba.

[vissza] 

4. A vizsgaidőszakról:

Javító- és ismétlő javító vizsgák:

Adott félévben egy tantárgyból tehető vizsgák száma nincs korlátozva. A 2016. szeptember 1-jétől ugyanabból a tantárgyból tett harmadik és további vizsga (szigorlat) azonban díjköteles. A különeljárási díj mértéke 4500 Ft. Figyelem! Ha Ön az őszi félévben egy tantárgyból kétszer sikertelenül vizsgázott, akkor már az első tavaszi vizsgája is díjköteles!

A 2016/17/2 félévben a harmadik, ill. további vizsgáért (szigorlatért) fizetendő különeljárási díjakat a KTH fogja kiírni a vizsgaidőszak első három hetében legalább hetente történő ellenőrzést követően, majd a vizsgaidőszak hátralevő részében naponta ellenőrizve a vizsgák számát. A tétel befizetésére 3 nap fog rendelkezésre állni.

A Tanszék egyes vizsga- és szigorlati alkalmakat eleve javító, ill. ismétlő javító vizsgaalkalomként jelölhet meg, amelyre történő jelentkezés során előnyben részesíthetők az adott vizsgaidőszakban korábban sikertelen vizsgát/szigorlatot tett vagy a sikeres vizsgájukat/szigorlatukat javítani szándékozó hallgatók.

Megfelelően indokolt kérés esetén a javítóvizsga, ill. az ismételt javítóvizsga más oktató vagy bizottság előtt tehető le. A kérelmet a tantárgyat oktató tanszék vezetőjéhez, ha a tanszékvezető is érintett a vizsgáztatásban, akkor a dékánhoz lehet benyújtani legkésőbb a vizsga kezdete előtt 3 munkanappal.

A hallgató kérése alapján az adott vizsgaidőszakban ismétlő javítóvizsgának minősülő vizsgát (3. vizsgát) legalább kéttagú bizottság előtt kell letenni.

[vissza] 

Vizsga előtt kötelező a személyazonosság igazolása:

A vizsga előtt az oktató köteles ellenőrizni a hallgató személyazonosságát, ami bármely, személyazonosság igazolására alkalmas arcképes okmánnyal (személyazonosító igazolvány, vezetői engedély, útlevél) vagy diákigazolvánnyal igazolható.

[vissza] 

Vizsgáról távollét igazolása 8 napon belül a Tanszéken:

A tanulmányi rendszerben felvett vizsgán/szigorlaton köteles megjelenni. Amennyiben nem jelenik meg, tudása nem értékelhető és a tanszék „Nem jelent meg” bejegyzést tesz a Neptunban. Ebben az esetben a Vizsgák/Felvett vizsgák felületen a Megjelent oszlopban egy piros színű X jelet fog látni. A felvett vizsgáról/szigorlatról való távollétet 8 napon belül kell személyesen, írásban, elektronikusan vagy meghatalmazott útján a tanszéknél igazolniaAmennyiben a tanszék a kérést elutasítja, a Kari Tanulmányi Bizottság dönthet az igazolás elfogadásáról. A tanszék elutasítása esetén kérését a KTB-hez a Neptun hallgatói web Ügyintézés/Kérvények/Kitölthető kérvények felületén elérhető 052 Vizsgáról távollét igazolása kérvényen nyújthatja be.

Amennyiben a vizsgáról távolmaradás igazolatlannak minősül(VÁLTOZÁS!) 5500 Ft különeljárási díjat kell fizetnie. A különeljárási díjat utólagos ellenőrzés alapján a KTH írja ki. 

[vissza] 

Halasztott vizsga:

A hallgató a 013 Kérelem vizsgaidőszakon túli vizsgára Neptun kérvényen benyújtott kérelmére, különösen indokolt esetben, a Kari Tanulmányi Bizottság döntése alapján a vizsgaidőszakot követően – legkésőbb a következő félév kezdetéig – tehet ún. halasztott vizsgát. A kérelemben megfogalmazott indoklást igazolással szükséges alátámasztani. A kérelem elfogadása esetén az engedélyről a KTH határozatot állít ki. A határozatot a tantárgyat oktató tanszéken be kell mutatni, a halasztott vizsga időpontját a tanszékkel egyeztetni kell. A halasztott vizsga időpontját a tanszék írja ki a Neptunban, a vizsgára a Neptun hallgatói weben jelentkezhet.

[vissza] 

Elbocsátás 6. elégtelen vizsgajegy megszerzése esetén:

A BME egyoldalú elbocsátó nyilatkozattal megszünteti a hallgatói jogviszonyát, ha azonos tantárgyból 2012. szeptember 1-jét követően tett sikertelen (=elégtelen eredményű) vizsgáinak (szigorlatainak), javító- és ismétlő javító vizsgáinak (szigorlatainak) összesített száma eléri a hatot (vagyis a Neptunban 6 db elégtelen jegy került beírásra vizsgás tantárgyból vagy szigorlatból). Az elbocsátás törvényi előírás, ezért az elbocsátás alól méltányossági alapon sem lehet felmentést kapni. Felhívjuk figyelmét, hogy a 6. elégtelent követően esetlegesen megszerzett érvényes osztályzat sem jelent felmentést az elbocsájtás alól, jogorvoslati alapot sem teremt.

[vissza] 

 

5. Aktuális Neptun kérvények, változások egyes kérvények beadásában:

kérvény megnevezése

érvényesség kezdete

érvényesség vége

egyéb tudnivaló

011 Átvételi kérelem

2017.04.10. 06:00

2017.08.31. 23:59 A megjelölt időpont a szabályzat szerinti legkésőbbi időpont, javasolt a kérelmet június végéig benyújtani, hogy a következő félév időben előkészíthető legyen.

Amennyiben a megpályázott képzésre átvételnél feltétel alkalmassági vizsgán való részvétel, a kérvényt a vizsga napját megelőző 10. napig be kell adni.

012/B Átsorolási kérelem költségtérítéses/önköltséges pénzügyi státuszba

2017.05.22. 06:00

2017.07.28. 23:59

 

013 Kérelem vizsgaidőszakon túli vizsgára

2017.06.16. 06:00

2017.06.21. 23:59

 

015/2 Képzési idő hosszabbítási kérelem (2x idő)

2017.05.22. 06:00

2017.06.19. 23:59

A kérvény azoknak a hallgatóknak szól, akiknek a tanulmányaik befejezésére rendelkezésre álló idő (a képzési idő kétszerese, ill. képzésváltás/átvétel esetén a Kari Tanulmányi Bizottság által meghatározott határidő) a jelenlegi félév végén lejár, de nem sikerül abszolutóriumot szerezniük és a TVSZ 64.§ (1) a) pontja alapján elbocsátásra kerülnének. A kérvény benyújtásával a félév végi elbocsátást megelőzően kérelmezhetik a képzési idő meghosszabbítását.

024/A Tárgyekvivalencia vizsgálat, ha erre épülő tárgyat kíván felvenni

2017.05.08. 06:00

2017.08.18. 23:59

A kérvényhez elektronikus mellékletként kötelező csatolni a KTH honlap (www.kth.bme.hu) E-ügyintézés/Intézmény, szak változtatás (átvétel), tantárgy befogadás felületéről letöltött Excel sablon alapján elkészített tantárgy befogadási táblázatot Excel fájlként. Nem a BME-n teljesített tantárgy esetén mellékelni szükséges a tantárgy teljesítését igazoló hiteles dokumentumot, valamint a teljesített tantárgy programját, vagy web-es elérhetőségét. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karos hallgatóknak a tárgyekvivalencia kérvényhez további mellékletet szükséges csatolniuk, amiről a kérvényben találnak részletes tájékoztatást. 

024/B Tárgyekvivalencia vizsgálat, ha nem kíván erre épülő tárgyat felvenni

2017.05.08. 06:00

2017.09.01. 23:59

025 Kérelem tantárgyak átvezetésére a BME-n teljesített azonos kódú tantárgyak esetén.

2017.05.08. 06:00

2017.09.01. 23:59

A 025 sz. kérvényben kérelmezhető a vizsgás tantárgyból megszerzett érvényes aláírás átvezetése is. Az aláírás átvezetése esetén az adott félévre a tantárgy vizsgakurzussal felvételre kerül.

031 Utólagos passzív félév kérése

2017.03.20. 06:00

2017.06.19. 23:59

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 45. § (2) bekezdése alapján különösen indokolt esetben adható be, vagyis ha „a hallgató a hallgatói jogviszonyból eredő kötelezettségeinek szülés, továbbá baleset, betegség vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem tud eleget tenni.” A kérvény indoklását igazolással kell alátámasztani.

052 Vizsgáról távollét igazolása

2017.05.22. 06:00

2017.06.27. 23:59

A kérvényt csak abban az esetben kell benyújtania, ha a vizsgáról távolmaradását a Tanszéken már igazolta, és a Tanszék az igazolást elutasította. Amennyiben pl. betegség miatt nem tudott megjelenni a vizsgán, a betegségről szóló igazolást kötelező a kérvényhez mellékletként csatolni.

 

A pénzügyi kérvényekről – a 007 és 070 sz. Neptun kérvények beadása változik

A kiírt tételek elleni felszólalásra szolgáló 007 Felszólalás fizetési kötelezettség kirovása ellen és kollégiumi díj elleni felszólalásra alkalmazott 070-KOLL  Felszólalás kollégiumi fizetési kötelezettség kirovása ellen Neptun kérvények 2017. május 8-tól ún. pénzügyi kérvényként működnek és az Ügyintézés/Kérvények/Kitölthető kérvények felület helyett a Pénzügyek/Befizetés felületen lesznek elérhetőek. A pénzügyi kérvények segítségével közvetlenül egy adott kiíráshoz kapcsolódóan, a kiírás adataira vonatkozóan lesz lehetősége kérvényt leadni. A kérvény a hallgatói Neptun web Pénzügyek/Befizetés felületén a befizetendő kiírt tétel sorára állva a + (Lehetőségek) közül a Kérvény leadása opciót választva jelenik meg. A kérvény megnyitását követően a kitöltés a már ismert módon történik, a kérvény a Kérvény leadása gombra kattintva adható le.  A sikeres leadásról egy ablakban megjelenő Neptun üzenetben kap visszajelzést, majd a Neptun visszalép a Pénzügyek/Befizetések felületre. A leadott kérvény a többi kérvénnyel azonos módon az Ügyintézés/Kérvények/Leadott kérvények felületen lesz látható. A pénzügyi kérvények csak aktív státuszú (=még be nem fizetett) tételekhez kapcsolódóan nyújthatóak be.

[vissza] 

A 2017/18/1 félévre bejelentkezéssel és előzetes tantárgyfelvétellel kapcsolatban a következő hírlevélben adunk tájékoztatást.

Felmerülő kérdéseivel bizalommal fordulhat hozzánk elektronikus levélcímünkön: info@kth.bme.hu

Eredményes vizsgaidőszakot kívánva üdvözlik a KTH munkatársai!

BME Központi Tanulmányi Hivatal

Cím: 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 7-9., R épület földszint   ·   : 1521 Budapest Pf. 91.   ·   :   ·   Kapcsolat
flag-hu
2017. június 28. szerda   ·   2017 nyár 2. hete   ·   Hivatal félfogadási idő a mai napon: 08:00–12:00

Welcome to the ATHENS Program site of BME!


Next session: 2017. November 11-18.


Things to know

Contact person:

Ms. Dóra Fekete

fekete.dora@mail.bme.hu 


More information regarding the accommodation, costs, program of the courses and European Dimension Activities will follow later. If you have any questions, please do not hesitate to contact Ms. Dóra Fekete. 


Costs



Information about accommodation



Program of the courses



European Dimension Activity 


More information about Budapest University of Technology and Economics (BME)

http://www.bme.hu/?language=en